Civil szervezetek tiltakoznak az örökbefogadást nehezítő törvényjavaslat ellen a gyermekjogok világnapján

2020. november 20. – 15:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az örökbefogadás menetét módosító törvényjavaslat elutasítására szólítja fel az országgyűlést 11 civil szervezet. November 20-a a Gyermekjogok világnapja, ezért a szervezetek felszólalnak a javaslat ellen, amit ha a képviselők elfogadnak, akkor még nehezebb lesz itthon az örökbefogadási folyamat.

„A javaslat igazi vesztesei az örökbefogadásra váró gyermekek lesznek. Ők mind megérdemelnék, hogy szerető családban nőjenek fel, de a kormány ellehetetlenítené az egyedülállók – és velük együtt az élettársi kapcsolatban vagy azonos nemű párkapcsolatban élők – örökbefogadásának lehetőségét, csökkentve ezzel az örökbefogadók számát”

– írják.

A közleményben felhívják arra a figyelmet, hogy a nevelőintézetekben nem ritka a súlyos gyermekbántalmazás, ezért a gyermekeknek jobb, ha családban vagy közösségi gondozásban nőnek fel.

Nehezményezik, hogy míg tavasszal a kormány az örökbefogadás egyszerűbbé tétele miatt ajánlottá tette a folyamatnak eddig kötelező részét képező, leendő szülőknek tartott tanfolyamot, a nemrég benyújtott javaslattal sok potenciális örökbefogadót vonnak meg a családra váró gyerekektől. Azt írják, hogy

„gyermekjogi szempontból is aggályosnak tartjuk, hogy a döntést az egyedülálló örökbefogadók esetében kivenné a kormány a szakértők kezéből és egy politikus, Novák Katalin családokért felelős miniszterre bízná.”

Az aláírók arra is felhívják a figyelmet, hogy a Háttér Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia kutatásai szerint az azonos nemű párok gyakrabban fogadnak örökbe olyan gyerekeket, akiket a heteroszexuális párok ritkábban választanak (például három éves kor feletti, vagy valamilyen hátrányosnak ítélt tulajdonságú gyermeket).

A 11 aláíró civil szervezet arra szólítja fel az Országgyűlést, hogy a gyermekek érdekeit helyezze előtérbe, és utasítsa el a törvényjavaslatot.

Az aláírók:

  • Amnesty International Magyarország
  • Budapest Pride
  • Háttér Társaság
  • Labrisz Leszbikus Egyesület
  • LMBTQ gyermekek szülei és támogatói
  • Magyar Aszexuális Közösség
  • Magyar Helsinki Bizottság
  • Magyar LMBT Szövetség
  • Prizma Közösség
  • qLit – Leszbikus Magazin és Programszervező Egyesület
  • Társaság a Szabadságjogokért
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!