11 év 8 hónapot kapott gyermekmolesztálásért az óbudai iskola egykori portása

2020. november 19. – 13:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenegy év nyolc hónap fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Fővárosi Törvényszék L. Tibort, aki az óbudai Dr. Béres József Általános Iskolában molesztálta négy éven át a gyermekeket, írja a 24.hu.

A most 62 éves férfi portásként, később kertész-karbantartóként dolgozott az iskolában, illetve edzéseket és táboroztatásokat is tartott. A férfinak nem volt edzői vagy pedagógusi képesítése, zsonglőredzései mégis nagy sikert arattak a gyerekek, főként a lányok körében. L. Tibort tavaly tartóztatták le legalább tíz sértett ügyében, a vád szerint a férfi szexuális erőszakot is elkövetett.

A négy rendbeli kiskorú veszélyeztetéssel, folytatólagos szexuális erőszakkal és egyéb bűncselekményekkel vádolt L. Tibor részletes beismerő vallomást tett a csütörtöki zárt előkészületi ülésen, illetve lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Az ítéletben figyelembe vették, hogy L. Tibor büntetlen előéletű, idős, „megbánta bűnét és beismerő vallomást tett”.

Az ítélet szerint a férfi végül 11 évet és nyolc hónapot kapott, az ítélet viszont nem jogerős, a férfi és ügyvédje fellebbeztek ellene.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!