Gigantikus fejessel indított kifutóján Taiko, a budapesti állatkert újonnan érkezett jegesmedvéje

2020. november 13. – 19:20

frissítve

Gigantikus fejessel indított kifutóján Taiko, a budapesti állatkert újonnan érkezett jegesmedvéje
Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert

Másolás

Vágólapra másolva

„Az első csobbanás Budapesten!” – írta ki péntek este a Fővárosi Állat- és Növénykert Facebook-oldalán.

„A héten megérkezett, a francia La Fleche állatkertből, Taiko a jegesmedve, aki már birtokba is vette új kifutóját. Kövessétek nyomon híreinket, hamarosan újabb részletekkel szolgálunk!” – írják.

Nyilvánvalóan sokan megnéznék élőben is azt a fejest, ám a koronavírus nem segít a projektben, hiszen átmenetileg nem fogadnak látogatókat.

Hozzáteszik egy kommentben azonban, hogy pont emiatt a honlapjukon és a közösségi média felületeiken igyekeznek beszámolni mindenről.

sőt mi több, az elkövetkező hetekben a szokásosnál is több képes beszámolót és kisfilmet teszünk majd közzé, az internet segítségével juttatva el Hozzátok az állatkerti élményeket. Közben pedig arra kérünk Benneteket, ha tudtok, segítsetek nekünk, és támogassatok minket, hiszen most, hogy a kapukat ismét zárva kell tartanunk, minden segítség jól jön. Segíthettek az állatok jelképes örökbefogadásával, adományozással, de akár úgy is, hogy a karácsonyi ajándékozást összekapcsoljátok az Állatkert támogatásával

– írják. Utóbbiról ide kattintva lehet bővebben olvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!