Vádat emeltek egy roncsderbi szervezője ellen, miután a nézők közé csapódott egy autó

2020. november 10. – 11:27

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emelt az ügyészség azzal a férfival szemben, aki a hat néző sérülésével végződő 2018. májusi ásotthalmi roncsderbi egyik szervezője volt – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t. A hat néző közül egy súlyos, maradandó fogyatékossággal járó, a másik öt néző könnyű sérüléseket szenvedett. A szervezőt maradandó fogyatékosságot eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják.

Az iratok szerint a faluban több mint húsz éve rendeznek hagyományőrző jelleggel roncsderbit. A férfi önkormányzati dolgozóként a település által tartott rendezvények irányítását látta el, feladatai közé tartozott a verseny szervezése is. A roncsderbi ugyan nem szerepelt a nemzeti szövetség versenynaptárában, azonban ugyanazok a biztonsági szabályok vonatkoztak rá. A 2018. május elsejei roncsderbi előtt megtartotta a helyszínbejárást, ellenőrizte a pálya minőségét, és mindent megfelelőnek talált. Ám a verseny egyik délutáni futamában, közvetlenül a rajt után az egyik versenyző autója egy ütközést követőn a földsáncnak hajtott, majd a levegőbe emelkedett, egy távolabbi földdombnak ütközött a szalagkorláton túl, és a nézők közé csapódott. A jármű hat nézőt sodort el, egyikük súlyos, maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett, öten könnyebben sérültek meg.

A vádirat szerint a balesetet az okozta, hogy a kanyart határoló földsáv, ahol a baleset bekövetkezett, nem volt elég meredek, így az ütközést követően a levegőbe emelte az autót, ahelyett, hogy visszavezette volna a pályára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!