Súlyosabb büntetést kapott a gyorsétteremben erőszakoló afgán férfi

2020. november 10. – 16:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Törvényszék másodfokon hat év nyolc hónap börtönbüntetésre súlyosította annak a férfinak az ítéletét, akit a Pesti Központi Kerületi Bíróság szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt márciusban szabadságvesztésre ítélt – írja a törvényszék közleménye.

Az ítélet szerint az afgán férfi 2018 szeptemberében egy budapesti török gyorsétteremben dolgozott és egy hajnali műszakjában megengedte egy nőnek, hogy használja a személyzeti mosdót. Amíg a nő a mosdóban volt, a férfi folyamatosan zaklatta, majd be is jutott hozzá, és megerőszakolta őt. Az eset után a rendőrség nagy erőkkel kereste a férfit, akit végül európai elfogatóparancs kiadása után Ausztriában fogtak el.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon bűnösnek találta a férfit, ezért őt öt év nyolc hónap börtönbüntetésre és hat év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. Az ügyészség az ítélettel szemben súlyosításért, míg a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

Mivel a Fővárosi Törvényszék az ügyészi fellebbezést találta megalapozottnak, ezért a kiszabott börtönbüntetést hat év nyolc hónapra, a terhelt Magyarország területéről történő kiutasítását pedig hét évre súlyosította. Az ítélet jogerős.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!