Egy egész temetőt találtak a Margit körúton egy építkezésen

2020. november 10. – 16:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy irodaház építési munkálatai során találtak egy kétszáznál is több csontvázat rejtő temetőt a Rómer Flóris utca és a Margit körút sarkán. Ezt László Gergely, a Codic Hungary Kft. projektmenedzsere erősítette meg a Telexnek, miután a 24.hu-n ma megjelent egy olvasói fotó egy csontvázról az építkezés területén.

A csontvázak több rétegben helyezkednek el, az alsóbb rétegekben a török hódoltság korabelieket, feljebb pedig 18. századiakat találták meg, ami azért sem meglepő, mert a Csodaszarvas parknak nevezett terület mellett közvetlen egy ferences templom áll.

A területen, ami egyébként is régészeti lelőhelyként nyilvántartott, már az építkezés kezdetétől fogva együtt dolgozik a beruházó a Budapesti Történeti Múzeum régészeivel, ugyanis az előkerülő csontvázakat a múzeum antropológusai vizsgálják.

László Gergely azt mondta, egy ilyen típusú építkezésnél egyáltalán nem meglepő, hogy régészeti feltárásokat kell végezni, ezeket itt várhatóan egy hónapon belül befejezik.

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester azt mondta, a feltárás a jogszabályoknak megfelelően zajlik.

A Homework nevű projektre, amit akkoriban még Margit Cornernek hívtak, 2017-ben kaptak építési engedélyt, ezután a projekt hosszú időre parkolópályára került, majd idén májusban fakivágással kezdték a munkálatokat, ami nagy visszhangot váltott ki. Végül, bár a Codic Hungary rendelkezett a platánfa kivágásához szükséges összes jogosítvánnyal és érvényes építési engedéllyel, módosította a kiviteli terveket, hogy megmaradhasson az eddig ki nem vágott platánfa

Ekkor Őrsi volt az, aki önkormányzati tulajdonban lévő parkolóhelyeket ajánlott fel a beruházónak, hogy ne kelljen kivágni a Csodaszarvas parkban álló platánt, mivel az magán-, illetve műemlékvédelmi területen áll.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!