Elhunyt Kopátsy Sándor közgazdász

2020. november 8. – 21:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Életének 99. évében elhunyt Kopátsy Sándor közgazdász, a közgazdaság-tudomány akadémiai doktora – közölte a Magyar Közgazdasági Társaság vasárnap a honlapján. Magyarország egyik legismertebb közgazdászának több mint fél évszázados pályája „a gazdasági reformprogramoktól a rendszerváltás privatizációjának ellenőrzésén át napjaink újszerű közgazdasági szemléletének megalkotásáig ívelt” – idézi az MTI a honlapot.

Kopátsy 1922-ben született Kaposváron. 1953 óta minden gazdasági reformprogramban részt vett, 1954-ben Nagy Imre számára is kidolgozott egyet. Az 1956-os forradalom alatt a Tervhivatal és a Minisztériumok Forradalmi Bizottságának elnöke volt. Később dolgozott az Országos Tervhivatalban, a Pénzügyminisztériumban, majd alapítója és első igazgatója volt a Pénzügykutató Intézetnek.

A hatvanas években szerzője és kezdeményezője volt a Magyarázom a mechanizmust című sorozatnak. A rendszerváltás után két évig az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának tagja, 1992 és 1998 között a Privatizációs Kutatóintézet kuratóriumának elnöke volt, majd Matolcsy György tanácsadójaként dolgozott.

Csaknem 30 könyve jelent meg, hitvallása szerint napjaink fejlett társadalmában már nem a befektetett tőkén vagy az infrastruktúrán áll vagy bukik egy gazdaság sikere, hanem a képzett, tehetséges munkaerő mennyiségén.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!