Súlyos videó került elő a veszprémi ékszerrablásról

2020. november 5. – 17:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda este több fiatal férfi kirabolt egy ékszerüzletet Veszprémben. Az eladót bántalmazták, az üvegvitrineket betörték, az azokban található ékszereket elvitték, majd elmenekültek a helyszínről. A biztonsági kamera felvétele felbukkant egy Twitter-csatornán, a rendőrség a Telex kérdésére pedig megerősítette, hogy az alábbi, felkavaró képsorokon a veszprémi rablás látható.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kérdésünkre azt írta, hogy „az ügy kapcsán a nyomozók lefoglalták a kamera felvételét, annak tartalmát, valamint a helyszíni szemle adatait elemezve a Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a továbbiakban is nagy erőkkel keresik a bűncselekmény elkövetőit”.

A történtekről az üzlet tulajdonosa nyilatkozott a Borsnak. Azt mondta, alig 35 másodpercig tartott az egész. „Az ajtót husángokkal reteszelték kim hogy még hamarabb menekülhessenek” – mondta Kaufman Ágnes. A pultban a társa állt. „Róbert egy hirdetőtáblát kapott fel, és nekikment. Szerencsére csak könnyebben sérült, a szája repedt fel” – mondta.

A maszkos rablók ezután a Bors cikke szerint gyalog, az üzletház mögötti erdőbe menekültek, azóta a rendőrök nagy erőkkel keresik őket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!