Szexfotókkal és gyújtogatással zsarolt egy idős asztalost egy fiatal prostituált

2020. november 4. – 10:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek egy 24 éves nővel és 20 éves élettársával szemben, akik közel egy évig zsaroltak és kihasználtak egy nyugdíjas asztalost, írja a Heves megyei Főügyészség sajtóközleménye.

A nő három éve árulta testét a város határában, közel az asztalos műhelyéhez. Az idős férfi néha pénzért igénybe is vette szolgáltatásait. A fiatal pár először 2018-ban kereste fel a férfit azt mondván, hogy az aktusokról felvételeket készítettek, amiket át fognak adni az asztalos feleségének, ha nem fizet nekik 70 ezer forintot. A férfi kifizette a pénzt, itt azonban nem állt meg a történet:

  • Később a fiatal pár azzal kereste meg a 70 éves férfit, hogy a magát ekkor kiskorúnak hazudó prostituált teherbe esett tőle, 200 ezer forintot kértek abortuszra.
  • Miután ezt megkapták, a műhely felgyújtásával kezdték fenyegetni a nyugdíjast, aki újra fizetett, hogy ezt megakadályozza.
  • Emellett pedig a 20 éves fiú kétszer ellopta az asztalos elektromos csavarhúzóját, amit csak „megtalálói díj” fejében adott neki vissza.

Így összesen kb. 580 ezer forintot zsaroltak ki a férfiból. A többszörösen büntetett előéletű nő és javítóintézetis élettársa négy, négy és fél évnyi börtönbüntetésre is számíthat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!