71 éves drogfuvarozó anyuka is érintett a 200 milliós óbudai drogfogás ügyében

2020. november 04. – 10:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a tavaly januári óbudai 200 millió forint értékű drogfogás ügyében, írja az MTI.

Az érintett bűnszervezet vezetőjére életfogytiglani börtönbüntetést indítványozott a vádhatóság. Összesen három férfi és egy nő ellen emeltek vádat drogkereskedelem és – birtoklás miatt, köztük a vádlott 71 éves anyja ellen is, aki szintén a bűnszervezet tagja volt.

A vád szerint a 48 éves férfi az anyjával, illetve két férfival olyan bűnszervezetet épített ki, ami kokaint és szintetikus drogokat szállított Hollandiából Magyarországra, és a kábítószert itthon árulta. A drogot a 48 éves férfi rendelte meg, ezután egyikük bérelt autóval ment ki érte, míg a többiek repülőn követték.

A drogot a bérelt kocsi karosszériájában rejtették el, és általában a 71 éves anya hozta be Magyarországra

Az utolsó szállítmányuk 2019 januárjában érkezett, ekkor ütöttek rajtuk a rendőrök az egyik tag óbudai lakásánál (ahol a drogot tárolták). Ekkor közel 5 kilogramm kokaint és 50 ezer amfetamintablettát foglaltak le.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!