Beismerő vallomás, lufi, aljasság és felelőtlenség – reagált az ellenzék Orbán bejelentéseire

2020. november 3. – 21:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor kedd este jelentett be néhány járvány miatti szigorítást: kijárási korlátozás lép életbe, bezárják a szórakozóhelyeket, újra rendkívüli jogrend lesz, a rendezvényeken, sporteseményeken, mozikban és színházakban minden harmadik széken ülhetnek csak, jön az ingyenes parkolás. A bejelentés után az ellenzéki pártok is reagáltak.

Orbán beismerő vallomást tett

A Jobbik a fenti címmel adott ki közleményt. „Egyenesen félelmetes az a kormányfői beismerés, hogy bár senkit sem ért meglepetésként az úgynevezett ”második hullám„, ennek ellenére december közepére a kórházaink elérhetik a kapacitásuk felső határát. Szomorú karácsony vár a magyar emberekre az Orbán-kormány felelőtlensége miatt! Hiszen nyilvánvaló, hogy egy meglepetésszerű első hullám megbetegedési és halálozási számait egy valóban alapos felkészülés esetén a mostani járvány nem hagyhatná le” – írják.

A párt közleménye szerint „a szigorítások azt bizonyítják, hogy hiányosan készítették fel az egészségügyi és szociális intézményeket, és amatőr módon szervezték meg a járvány elleni védekezést”.

Amit a miniszterelnök bejelentett, az egy lufi

– írta az MSZP elnöke. Tóth Bertalan Facebook-posztban reagált Orbán bejelentéseire. Azt írta, Orbán bejelentése „látszólag nagy, de belül üres”.

„Ez édeskevés, miniszterelnök úr! Ezek egy gyengekezű kormány erőtlen látszatintézkedései. Az ingyenes parkolástól nem lesz kevesebb halott. Az éjszakai kijárási tilalomtól nem lesz kevesebb fertőzött. Most nem büntetni kell, hanem életeket kell menteni, és megélhetést biztosítani azoknak, akiknek nincs már tartalékuk!” – írja Tóth. Majd felsorolja, miket kellene inkább tenni:

– „A korlátozó intézkedések mellé segítséget kell nyújtania a kormánynak azok számára, akik a korlátozásokat megszenvedik.
- Tömeges tesztelés kellene, hogy tudjuk, ki fertőzött és ki nem.
- Csökkenteni kellene azokat a kontaktusokat, amik a vírus terjedését segítik.100 százalékos táppénzt a karanténba kényszerülőknek!”

Nesze semmi, fogd meg jól!

– írja Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Facebookon. Szerinte az alapján, amit Orbán bejelentett, az alapján úgy tűnik, „mintha nem tudná, hogy mi van ebben az országban”.

„Teljes képtelenség, hogy nincs egy szava az iskolákról, tanárokról, diákokról, orvosokról és ápolókról, és legfőképpen a tömeges és ingyenes tesztelésről. Mint ahogy az elveszített munkahelyekről, vagy a tönkremenő vállalkozásokról sincs. Valójában a kormány nem tesz semmit, nem tesz új erőfeszítést, nem mozgósít új erőforrásokat. Ez a kormány alibizik, és ezzel emberkísérletet folytat. Vigyázzunk magunkra, ha már a kormány nem vigyáz ránk!” – írja Gyurcsány.

Aljasság és felelőtlenség a köbön!

– írta Szabó Tímea, a Párbeszéd elnöke reakciójában Facebookon.

„Orbán Viktor nem csak felelőtlen, de aljas is. Valódi intézkedést nem hoz, az emberek egészségét és megélhetését nem védi meg, de az ellenzéki városokba újra belerúg, és ismét elveszi a bevételeiket” – írja a politikus. Szerinte a maszkviselésre vonatkozó szigorítások, az éjjeli kijárási korlátozás, vagy az „önkormányzatokat nehéz helyzetbe hozó, káoszt teremtő és környezetileg káros ingyenes parkolás” nem oldja meg a helyzetet, és nem akadályozza meg az „egészségügy összeomlását, a kapacitások kimerülését”.

„Elképesztő, hogy még mindig a 20 ezer fős focimeccsek megtartása a legfontosabb Orbánnak, miközben orvosok és ápolók százával dőlnek már ki a rendszerből, komplett kórházi osztályok zárnak be a járvány miatt” – írja többek között, és hozzáteszi, hogy a Párbeszéd több osztrák megoldásokhoz hasonló javaslatot benyújtott az országgyűlés elé, de mind lesöpörték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!