A Tempus Közalapítvány dolgozóinak bejelentették, hogy kirúgták a főigazgatójukat

2020. október 29. – 11:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Tempus Közalapítvány dolgozóit arról tájékoztatták, hogy október 29-ei hatállyal menesztették Tordai Pétert a főigazgatói pozíciójából, értesült a Telex. A bejelentés szerint a döntést a közalapítvány fenntartója előzetesen jóváhagyta és a közalapítvány kuratóriumának elnöke, Czibere Károly közölte Tordai Péterrel, aki semmiféle tájékoztatást előzetesen nem kapott. Tordai két évtizede dolgozik a Tempusnál, tíz éve áll annak élén.

A Tempus Közalapítvány egy 1996-ban létrehozott közhasznú szervezet, hazai és nemzetközi pályázati programok koordinálásával, képzések kidolgozásával és megvalósításával, valamint szakértői segítségnyújtással is foglalkozik. Az általa kezelt programokon keresztül a legnagyobb mértékű mobilitást bonyolítja le Magyarországon.

Számos pályázati programot kezel, többek között az Európai Unió Erasmus+ programját, a közép-európai CEEPUS programot, az EGT Alap Mobilitási ösztöndíjait, az államközi ösztöndíjakat, a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjat, a Collegium Hungaricum programot, a DAAD programot és a külföldi hallgatók magyarországi tanulmányait támogató Stipendium Hungaricum programot, valamint a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogramot.

A Tempus Közalapítvány idén szeptemberben az uniós jogot sértő civiltörvényre hivatkozva érvénytelenítette egy civil szervezet nyertes pályázatát. Az Emberség Erejével Alapítvány emiatt 72 ezer eurótól esett el.

A Tempus Közalapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzetközi és Európai Uniós Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságának Alapítványa. A főigazgatóját a közalapítvány kuratóriuma és felügyelőbizottsága nevezi ki. A kuratórium elnöke jelenleg Czibere Károly, aki 2014-2018 között az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára volt.

A főigazgató menesztésével kapcsolatban írásban megkerestük a Tempus Közalapítványt és az alapítvány fenntartóját az az Innovációs és Technológiai Minisztériumot is. Megkérdeztük, hogy mi volt a menesztés indoklása, hogy mikor értesítették a közalapítvány dolgozóit Tordai menesztéséről, és hogy van-e már új főigazgató. Ezekre a kérdésekre cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!