A kritikus járványhelyzet miatt teljesen bezárkózott egy magyar falu az osztrák határnál

2020. október 29. – 18:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bezárkózott egy Vas megyei falu a koronavírus-járvány miatt – adta hírül az RTL Híradó. Az osztrák határ közelében található Szentpéterfán jelenleg nem működik az óvoda és a bölcsőde, zárva tartanak a boltok, a kocsmák és a vendéglők is. A polgármester a Facebookon azt írta:

kritikus mértékű lett a járványhelyzet, miután az elmúlt héten három olyan ember halt meg a községben, akinek pozitív lett a koronavírustesztje.

A polgármester az RTL-nek telefonon azt mondta: a hatóságoktól várnak segítséget, mert úgy érzik, nem tudják kontroll alatt tartani a járványt. Azt, hogy pontosan hány fertőzött van a faluban, nem tudta megmondani a polgármester, erről ugyanis nem kapott hivatalos tájékoztatást.

A szentpéterfai vendéglátóhelyek önként döntöttek a határozatlan idejű zárvatartás mellett. A falu központjában működő üzletet azután zárták be, hogy két eladóról is kiderült, elkapták a fertőzést. Az óvodát és a bölcsődét a polgármester záratta be.

>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!