Részeg sofőr okozta a két motoros halálát Dusnok mellett

2020. október 24. – 19:26

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken délelőtt fél 10-kor ütközött össze egy kocsi és két motorkerékpár Dusnok közelében. A balesetben a két motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, a rendőrök a helyszínelés idejére a teljes 51-es főutat lezárták.

Az RTL Híradója szerint a balesetet okozó autós

„úgy vágott le egy enyhe bal kanyart, hogy áttért a szemközti sávba és ott is maradt. A motoros házaspárnak esélye sem volt az ütközés elkerülésére. Az elől haladó férj átrepült az autón, a felesége viszont belecsapódott a kocsiba.”

Hozzáteszik, az autó sofőrje a rendőrségi szondáztatás alapján részeg volt, amikor a baleset történt. A motorosokhoz mentőhelikopter is érkezett, a mentősök több mint 40 percig küzdöttek az életükért, de nem tudták már megmenteni őket.

A 37 éves autós letartóztatásáról a napokban dönt a kecskeméti bíróság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!