Rendőrautóba csapódott egy Prius a Ferenciek terénél

2020. október 24. – 12:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csúnya balesetet rögzített egy futár kamerája Budapesten a Ferenciek terénél. A Courier's Life – Egy Futár Élete Youtube-csatornára feltöltött videón az látszik, ahogy egy rendőrautó zöldet kapva szeretne kihajtani a Kossuth Lajos utcára a templom mellől, át, a Petőfi Sándor utca irányába. A Kossuthon viszont nagy a forgalom, és két autós is – szabálytalanul – beragadt a kereszteződésbe, akadályozva ezzel a rendőrautó továbbhaladását. Az egész jelenetet azért lehet tisztán lekövetni, mert a rendőrautóval együtt mozog a mellette haladó bringás a kamerával.

A rendőrautó elé ragadt Renault és a szürke pickupos nehezen tudja eldönteni, hogy maradjon-e a rendőr előtt a kereszteződésben, vagy azzal engedje el a rendőrautót, hogy – megint csak szabálytalanul – előrébb gurulnak a zebrára. A rendőr végül megunja, hogy nem tud haladni, így dudálni kezd, amire előrébb gurulnak az autók. A rendőr pedig megindul.

Amivel azonban nem számolt, hogy az egész totojázással annyi idő telt el, hogy neki addigra már igazából piros a lámpa, és a Kossuthon haladóknak zöldre váltott. A rendőr nem néz jobbra – és láthatóan, hallhatóan megkülönböztető jelzést sem használ –, amikor keresztezi a Kossuthot, amin azonban a belső sávban érkezik lendületből egy piros Prius, ami oldalba is találja a rendőrt. A bringás egyébként a rendőrautó mellett haladt, a felvételen látszik is, hogy ő jobbra néz, ezért is követhetjük végig az érkező autót, és a csattanást.

A baleset után a Priusból kiszálló srác a kérdésre mondja, hogy jól van, majd a kiszálló rendőr – aki a sofőr volt – a földre görnyed, de azt mondja, hogy majd hívja ő a mentőt.

A rendőrség a Telexnek jelezte, hogy a rendőrautó egyik utasa, az anyósülésen ülő rendőr könnyebben megsérült. Szabálysértési eljárásban vizsgálják a baleset körülményeit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!