Gulyás az SZFE-s vonulásról: Én örülök, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk

2020. október 24. – 08:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Ami a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyét illeti, mi jó érzéssel nézzük a történéseket. Sohasem gondoltuk volna azt ugyanis, hogy egy elég belterjes balliberális klikk, az államot és a polgári kereszténydemokrata kormányt szeretné maga fölött felügyelőnek. És ha jól értem, akkor azért zajlanak tüntetések, hogy a korábbi rend álljon helyre, és hogy ne egy független – mindenféle állami és kormányzati befolyástól mentes – alapítvány irányítsa az egyetemet, hanem a kereszténydemokrata kormány. Én örülök annak, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk” – mondta az ATV tudósítása szerint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az SZFE-s hallgatók október 23-i vonulásáról és megemlékezéséről péntek este az Őszintén pódiumbeszélgetésen.

Gulyás azt is mondta, hogy akik az egyetem fölé helyezett alapítvány kuratóriumában ülnek, élén Vidnyánszky Attilával, mind „ a művészeti filmvilágból, színházi világból érkeztek, és a tehetségükhöz, hozzáértésükhöz nem férhet semmilyen kétség”, és „szándékosan és helyesen törekedtek arra, hogy olyan személyek is legyenek bennük, akik az élet más területén sikeresek”.

A miniszter szerint a kormány részéről „a politikai munka” véget ért azzal, hogy azt mondják: a felsőoktatás valóban ne az állami kebelen belül folyjon, írja az ATV. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet, a korábbi főiskolát kívülről nézve „egy korábban még a balliberálisok által is sokat bírált, viszonylag belterjes társaság uralta”, mondta Gulyás, aki szerint „itt nem egy szakmai vita van, hanem az ő teljes befolyásuknak az elvesztése az oktatásban. Itt egy pozícióharc van, ők pozíciókat védenek ahelyett,hogy leültek volna a kuratóriummal tárgyalni”.

Fáklyás vonulók 2020. október 23-án az SZFE-megmozduláson
Fotó: Huszti István / Telex

Gulyás azt is mondta, hogy az egyetem átalakulására a kormány nem tekintett politikai feladatként, „ahogy nem adtunk egyetlen kuratóriumnak sem politikai megrendelést, és miután teljes egészében függetlenednek az államtól, hogyha adtunk volna, annak sincs jelentősége”.

A miniszter szerint az egyetem oktatóinak és hallgatóinak kell eldöntenie, hogy ezek között a mára kialakult keretek között ők részt akarnak-e venni a tanításban és oktatásban vagy nem. A kormány pedig csak egy dolgot tud itt tenni szerinte: több pénzt adni a költségvetésre. A napokban jelent meg ugyanis a kormányrendelet, amivel az új kuratórium kérésére megduplázták az egyetem jövő évi költségvetését, és hárommilliárd forintot adnak.

Egyébként pedig az SZFE-ügye Gulyás szerint nincs benne „ma az ország ötven legfontosabb ügyében”.

Az egyetem blokádjáról is beszélt Gulyás, aki szerint ez nem helyes és nem is elfogadható, de

„azt kell látni, hogy sokan kifejezetten azért lépnek föl így, mert azt várják, hogy velük szemben valaki valahol valamilyen erőszakot alkalmazzon”.

Ez a fellépés még jogilag megalapozott is lenne szerinte.

„Az igazi az lenne, ha csak vörös kokárdát hordanának” – mondta arról, hogy az október 23-i megmozdulásukon az SZFE-sek és több résztvevő is piros-fehér kokárdát tűzött ki, a két színt, ami az egyetemisták szimbóluma lett.

Az október 23-i vonulásról készült videónkat itt nézheti meg: