Karácsony Gergely: A legnagyobb bajokat sokszor öregedő urak okozták, és sokszor a nők hozták helyre

2020. október 23. – 12:01

frissítve

Karácsony Gergely: A legnagyobb bajokat sokszor öregedő urak okozták, és sokszor a nők hozták helyre
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenkilenc nő arcképe látható abban a kiállításban, amivel a fővárosi önkormányzat tiszteleg a pesti nők előtt 1956. október 23-ra emlékezve. Azért a nőkre fókuszálnak, mert szerepüket fontosnak tartották az '56-os forradalomban. A kiállítást az abban dolgozó Rainer M. János történész, Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes és Karácsony Gergely nyitották meg.

Rainer M. elmondta, hogy a forradalom után az állami szervek megpróbálták összeírni az abban résztvevők teljes listáját, és noha ez nem sikerült, arra jutottak, hogy az aktív résztvevők körülbelül egymillióan lehettek – a történész szerint körülbelül felük nő volt, „matematikailag sem lehet ez másként”, ugyanakkor a megtorlást elszenvedők 30-40 ezres mintájában a nők aránya nem érte el a tíz százalékot sem. „Mintha a megtorló rendőrség sem vette volna komolyan a nőket” – fogalmazott.

A kiállításon tizenkilenc női sors látható, van közöttük orvos, művész, munkások, egyetemista vagy újságíró. köznapi emberek.

„Senki sem születik hősnek, eljöhet azonban az a pillanat, amikor a sors próbára teszi az embert, amikor a haza- és emberszeretet nagyszerű dolgokat indít el. Amikor a máskor hétköznapinak számító cselekedetek hirtelen történelmi léptékűvé válnak. Idén október 23-a nemcsak a forradalmárokra emlékszik, hanem új fejezetet nyit”

– mondta Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Október huszonharmadikát kétszeresen is a közösséggé válás élménye teszi fontossá – ezek már Karácsony Gergely főpolgármester szavai voltak, aki kiemelte, október 23. mind 1956, mind pedig 1989 miatt fontos.

„Az ő reményeik fel nem adásához az is szükségeltetik, hogy képesek legyünk részleteiben megismerni az örökségüket. Ezért is szenteli az idei ünnepet a fővárosi önkormányzat a pesti nők emlékének. Mert a megemlékezések fájóan keveset szóltak a nők szerepéről. Pedig a nők áldozathozatala nélkül semmilyen változás semmilyen haladás el nem képzelhető” – fogalmazott Karácsony.

„Ez a köztársaság, amelyért az '56-os hősök is harcoltak, 9 éve eltűnt a hazánk nevéből, és eltűnt a hétköznapjainkból is. Pedig lehetett volna másféleképpen”

– mondta a főpolgármester. Megjegyezte, szerinte van még rá lehetőség, hogy szerencsés vágányokra irányítsák a dolgokat, ehhez csak ragaszkodni kell olyan elvekhez, mint a jogállam kritériumai, az emberség, a szolidaritás, Európa vagy az egyenlő esélyek.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

„Soha egyetlen hatalom sem azonosíthatja magát az országgal magával. Nem az az erős vezető, aki megosztani képes, hanem csakis az, aki képes egyesíteni, közösséget teremteni. Ezek azok az értékek, amik ‘56 és ’89 reményeit is adták, és amely reményeket újra és újra el akarnak tagadni tőlünk” – fogalmazott.

„Értékvesztés: ez az a kor, amiben élünk.”

És ezt akarják megállítani az SZFE-sek is, utalt rájuk piros-fehér kokárdás fiatalokként Karácsony. „A pesti nőkre emlékező kiállítás megnyitóján emlékeztetjük magunkat: a legnagyobb bajokat sokszor öregedő urak okozták, és sokszor nők hozzák helyre. Nem lehet véletlen, hogy a járvány idején legjobban, legemberségesebben védekező országok azok, amelyeket nők vezetnek.”

> > > > > > Kattintson ide a legfrissebb hírekért! < < < < < <

A sztereotípiákat fel kell számolni, és bár szégyen, még mindig ki kell mondani, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bérnek kell járnia – mondta. „A modern demokratikus politika nem is lehet más, csakis feminista” – fűzte hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!