Pénteken akár 22 fok is lehet, aztán hidegfront érkezik

2020. október 22. – 10:40

Másolás

Vágólapra másolva

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Pénteken lesz a legmelegebb az előttünk álló hosszú hétvégén, írja az Időkép. A nemzeti ünnepen reggel többfelé párás, ködös lesz az idő (3-10 fok), majd napközben az ország északi felén maradhat meg legtovább a rétegfelhőzet, itt csak rövid időre bújhat elő a nap. Délebbre viszont feltámad a szél – délnyugaton erős lökések is kísérhetik – ott hosszabb napos időszakok ígérkeznek. A tartósan felhős északi megyékben 13-16 fok várható, ugyanakkor délen 21-22 fokig melegedhet a levegő.

Szombaton reggel 5-12 fokra ébredhetünk, és az északi tájak ismét párásak, ködösek lehetnek. Napközben egy hidegfront érkezik fölénk, ami miatt többfelé megnövekszik a felhőzet és kisebb eső, zápor kialakulhat. Délután kisebb területre, a déli tájakra szorul vissza a csapadék. Helyenként feltámadhat az északnyugati szél. A maximumok 13-19 fok között alakulnak.

Vasárnap hajnalban 4-10 fok lesz, majd északon, északnyugaton számíthatunk a legtöbb napsütésre. Napközben délkelet felől megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé ered el az eső. Csendes őszi esőre számíthatunk, jelentős mennyiség nem valószínű. Az északkeleti szél többfelé feltámadhat, délután 13-18 fokot mérhetünk, a legmelegebb az ország északnyugati felén lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!