Vádat emeltek a rendőr ellen, aki 2018-ban a piroson át behajtott egy kereszteződésbe, ahol összeütközött egy másik rendőrautóval – áll a Központi nyomozó Főügyészség közleményében. A balesetben a vádlott autójában ült egy rendőr őrmester is, ő életét vesztette az ütközésben.
A baleset a IV. kerületben történt 2018 februárjában. A vádlott egy rendőrségi Opel Astrával a piroson át, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva 60-70-nel behajtott egy kereszteződésbe.
Jobbról egy másik rendőrautó, egy Skoda Octavia szintén használta a megkülönböztető jelzéseket, így hajtott át a zöldön, majd 90-100-zal belecsapódott az Opelbe. A baleset 23:30 körül történt.
Mindkét autó ugyanarra a helyszínre tartott, mert egy kollégájuk egy intézkedéshez segítséget kért.
A vádlott és a Skoda utasa 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a Skodát vezető rendőr könnyebben sérült meg. A vádirat szerint a baleset azért történt, mert a vádlott anélkül haladt be a tilos jelzés ellenére a kereszteződésbe, hogy meggyőződött volna arról, más közlekedő járművet nem veszélyeztet-e, illetve a másik, elsőbbségi helyzetben lévő gépjármű vezetője az akadálytalan továbbhaladását lehetővé teszi-e.
A vádlott egytől öt évig tartó szabadságvesztést is kaphatna, de a beismerés miatt az ügyészség másfél év letöltendőt és két év felfüggesztettet javasol, valamint azt, hogy három évig vegyék el a jogosítványát.