Átadta megbízólevelét Áder Jánosnak az új brit nagykövet

2020. október 16. – 11:54

Átadta megbízólevelét Áder Jánosnak az új brit nagykövet
Fotó: Brit Nagykövetség

Másolás

Vágólapra másolva

Paul Fox, az Egyesült Királyság új rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete pénteken átadta megbízólevelét Dr. Áder János köztársasági elnöknek a Sándor-palotában, amitől Fox azt mondta, nagy öröm ez neki.

„Nagykövetként az elkövetkezendő években mindent meg fogok tenni, hogy tovább erősítsem az Egyesült Királyság és Magyarország kiváló kétoldalú kapcsolatait, valamint a népeink közötti barátságot. Hiszem, hogy az országaink közötti szoros kötelék segítségével sikeresen együttműködhetünk olyan globális kihívások kezelésében is, mint a környezetvédelem, amelynek ügye a 2021 novemberében Nagy-Britanniában, Olaszországgal együttműködésben rendezendő 26. ENSZ klíma-csúcstalálkozó kapcsán a Budapesti Brit Nagykövetség számára kiemelten fontos tevékenységi terület lesz” – idézi Foxot sajtóközleményében a Brit Nagykövetség.

Februárban jelentette be a Brit Külügyminisztétrium, hogy Iain Lindsay, addigi magyarországi nagykövet visszavonul a diplomáciai szolgálattól, ezért ősszel Fox váltja őt hivatalában. Paul Fox nős, három gyereke van, és már a nyolcvanas évek vége óta aktívan dolgozik,egyebek mellett Indiában, Thaiföldön és Lengyelországban is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!