Itt van az első kép az állatkert újszülött orangutánjáról

2020. október 15. – 16:50

Másolás

Vágólapra másolva

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Igazi csoda, hogy az augusztus elején született Móric után szombaton hajnalban újabb szumátrai orangután született a budapesti Állatkertben. Az első róla készült képet a Telex kapta meg az állatkerttől, amit az egyik gondozó, Burzukné Borsos Tímea készített mobillal egy olyan helyről, ami nem volt éppen ideális fotózás szempontjából.

Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert/Burzukné Borsos Tímea
Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert/Burzukné Borsos Tímea

A szumátrai orangutánok (Pongo abelii) borneói társaikhoz hasonlóan a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) Vörös listáján szerepelnek mint kritikusan veszélyeztetett faj – ez az utolsó állomás a vadonban kihalt kategória előtt. Veszélyeztetettségük főként annak köszönhető, hogy pálmaolaj-termesztő cégek gyakran szándékosan okoznak erdőtüzeket az indonéz szigetvilágban, hogy még több termőterülethez juthassanak. A Current Biology egy 2018-as tanulmánya szerint több mint százezer orangutánt öltek meg Borneón a kétezres évek eleje óta.

A kutatók szerint a következő 35 évben az erdőirtás 45 ezer orangután pusztulását okozhatja, miközben Szumátrán kevesebb mint 15 ezer, Borneón pedig nagyjából 54 ezer vadon élő orangután van.

A Fővárosi Állat- és Növénykert azonban sokat tesz a szumátrai orangutánok megmentéséért, az idei pedig különösen sikeres évnek számít. A szaporítási programnak köszönhetően elsőként Tóni született meg 1991-ben, aki nevét az állatkert egykori főigazgató-helyettese, az intézményben 33 éven át dolgozó dr. Fischer Antal (1934-1991) emlékére kapta. Majd utána még kilenc orangután született Budapesten: Mengi 1996-ban, Vendel 2000-ben, Moira és Vilmos 2010-ben, Bulu Mata, AnnaHanna és Lone 2014-ben, illetve Móric és a most világra jött, egyelőre névtelen újszülött idén. A párnapos újszülött anyja, Jula egyébként féltestvére Móric anyjának, Liának.

Az állatkerti szakemberek úgy látják, hogy a mostani újszülött valamivel nagyobb, mint az augusztusi születésű Móric volt, és feltehetően ő is hím. Nevet várhatóan most is a közönség segítségével, internetes szavazás útján keresnek majd neki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!