A kitört kerekű 106-os után soron kívül átvizsgálja az összes üzemeltetett buszt a VT- Arriva

2020. október 15. – 08:25

frissítve

A kitört kerekű 106-os után soron kívül átvizsgálja az összes üzemeltetett buszt a VT- Arriva
Fotó: Olvasónk / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Körülbelül két héttel ezelőtt, október 2-án vett részt műszaki ellenőrzésen az a 106-os busz, aminek szerdán kitört a kereke Budapesten, az Aquincum megállónál, és eltalált egy autót. A járatot üzemeltető VT-Arriva Kft. szóvivője a Telex kérdéseire azt írta, buszaikat rendszeresen vizsgálják, „ebbe a kötelező hatósági szemlék és a rendszeres műszaki ellenőrzések is beletartoznak”. Krsják Attila Noé emellett megjegyezte, hogy az általuk üzemeltetett buszok kerekein olyan jelzőeszközöket (kerékmarkereket) alkalmaznak, amik „szemrevételezéssel jelzik a rögzítőcsavarok elmozdulását”.

Fotó: Olvasónk / Telex
Fotó: Olvasónk / Telex

Azt is írta, hogy egy rövid szemrevételezést, így a kerékmarkerek vizsgálatát nemcsak a szerviz, hanem a sofőrök is elvégzik minden indulás előtt, ugyanakkor az anyagfáradást „a leggondosabb kezelés és a legalaposabb karbantartási ütemterv sem képes kimutatni”.

„A konkrét ügy kapcsán a VT-ARRIVA az összes általa üzemeltetett busz soron kívüli átvizsgálását rendelte el. Szeretnénk végül felhívni a figyelmet arra, hogy a konkrét eset nem szériahibából kifolyólag történt”

– fűzte hozzá.

Ide kattintva olvashatók a Telex legfrissebb hírei.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!