Nagyon sok eső eshet ma, több helyen figyelmeztetést adtak ki

2020. október 13. – 07:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nagy mennyiségű eső veszélye miatt első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben az ország nagy részén. Néhány megyében erős szélre is figyelmeztetnek.

Az ország felett lévő csapadékzóna főként a keleti, északkeleti és északi tájakon okoz kiadós esőzést. Estig a keleti tájakon és az Észak-Dunántúlon jellemzően 20 milliméternél is több eső eshet. Északkeleten lesz a legtöbb csapadék, ott 24 óra alatt 30 millimétert meghaladó mennyiség is eshet területi átlagban.

Ide kattintva olvashatóak a Telex legfrissebb hírei.

Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében másodfokú, Budapesten, Pest, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, közölte az MTI-vel az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A Dunántúlon nagy területen lesz erős a szél. A Kisalföldön, az Alpokalján, a Dunántúli-középhegység területén a legerősebb lökések elérik a 70-75 kilométer/órát (a Dunántúli-középhegység területén időnként 80-85 kilométer/óra sem kizárt). Ezeken a területeken délutántól fokozatosan veszít erejéből a szél.

A Zempléni-hegység térségében is megerősödik, illetve viharossá fokozódik a szél. Itt 60-70 kilométer/óra körüli maximális széllökések lehetnek, majd délelőtt fokozatosan gyengül a szél a térségben. Az erős szél miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Nappal 6–16 fok várható, késő estére 5–10 fokra hűl le a levegő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!