Baltával ütött agyon egy tiszaalpári férfi egy másikat

2020. október 12. – 09:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy román állampolgárságú, magyar anyanyelvű tiszaalpári férfi ellen, aki 2019. október 9-én este egy helyi házban egy fém baltával életveszélyes sérüléseket okozott az egyik ott lakó férfinek, közölte a vádhatóság.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!


Mint a közlemény a vádirat nyomán részletezi, a rendszeresen italozó férfi aznap kora délután egy kocsmában volt, mert a tulajdonos megbízta az udvaron lévő tűzifa összehasogatásával. A munka mellett azonban folyamatosan ivott, és szóba elegyedett az egyik ismerősével. Az ismerős elpanaszolta, hogy az élettársa elhagyta és egy romániai illetőségű helyi férfivel költözött össze. Ezután este 9 óra körül az akkor már erősen ittas vádlott elhatározta, hogy segít ismerősének az asszonyát visszaszerezni. Magához vett egy teljesen fémből készült baltát és elment ahhoz a lakóházhoz, ahol abban az időben az ismerős volt élettársa is lakott. A vádlott már járt már ebben a házban, korábban alkalmi munka iránt érdeklődött ott.

A házban tartózkodott egy nő, a ház tulajdonosa, az ő élettársa, aki az ügy sértettje, valamint a vádlott ismerősének volt párja – az új élettárssal. A házban nem volt villany, a beszűrődő világosság fénye mellett vacsoráztak a nappaliban, amikor váratlanul berontott a vádlott, és „Megdöglötök, kinyírlak benneteket!” szavak kíséretében a nála lévő fejsze tompa végével lesújtott a sértett férfi homlokára.

Ezután az új élettárs a vádlotthoz dobta az asztalt, dulakodni kezdett vele, hogy megakadályozza a további bántalmazást. Ennek során a fejsze kikerült a vádlott kezéből, majd azt sapkájával és órájával együtt hátrahagyva elmenekült a helyszínről.

A sértett a bántalmazás miatt életveszélyes sérüléseket: koponyacsonttörést, valamint agyzúzódást szenvedett.

A sértettet a mentők kórházba szállították, a helyszínről elfutó vádlottat pedig másnap fogták el a rendőrök. A letartóztatásban lévő férfit a főügyészség emberölés bűntettének kísérletével vádolja és végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!