A hárommal osztható számok szerelmeseinek hármasa is lehetett a lottón

2020. október 10. – 21:56

Másolás

Vágólapra másolva

Itt nézheti meg, hogy ezen a héten melyik számokat kellett volna eltalálni az ötöslottón a gyors meggazdagodáshoz:

3 (három)
12 (tizenkettő)
27 (huszonhét)
38 (harmincnyolc)
47 (negyvenhét)

Vagyis hányasa lehet azoknak, akik szívesen tesznek a hárommal osztható számokra? Hát hármasa, természetesen, amiért ezen a héten 12 720 forintot fizetnek. Ez pedig azt jelenti, hogy a háromtalálatos szelvények gazdáinak még a nyereménye is osztható hárommal, őrület.

Háromtalálatos szelvényből egyébként most összesen 4442 darab volt, és itt kell elkeserítenünk mindenkit, aki a hármas szám bűvöletében él, ez már sajnos nem osztható hárommal. Igaz hármasa sem csak a három többszöröseivel lehetett a héten az embernek.

Telitalálat a héten egyébként nem volt, azaz senki nem vitte el a több mint 2 milliárd forintos főnyereményt.

Négy találatos szelvényből ezúttal 61 darab volt, ezekért egyenként 889 205 forintot fizetnek. Nét találatosból pedig 113 248 darab akadt, nyereményük egyenként 1 315 forint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!