Nem jogerősen elítélték az élettársát sanyargató kaposvári férfit

2020. október 9. – 11:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem jogerősen 3,5 év börtönre ítéltek egy 28 éves kaposvári férfit, aki rendszeresen megverte élettársát még 2019-ben, közölte a Kaposvári Törvényszék. Egy földbe vájt viskóban éltek, ahol még az alapvető higiéniai körülményeket sem tudták megteremteni. 2019. május 6-án a férfi megkötözte a nő kezeit, kirángatta őt a ház elé, és a sorsára hagyta. Az áldozat hiányos öltözékben elmenekült, majd segítséget kért egy közelben lakó embertől, aki értesítette a rendőrséget.

A bíróság az ítéletében megjegyezte, hogy „a sértett könnyen befolyásolható személy, aki a vádlottra felnézett, utasításait elfogadta”. Az esetről tavaly decemberben, a vádemeléskor az ügyészség is beszámolt.

Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, a vádlott és a védője három nap gondolkodási időt kért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!