Rendőrtől próbált fegyvert lopni egy férfi Budapesten

2020. október 06. – 11:19

Másolás

Vágólapra másolva

Emberölés előkészülete miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség abban az ügyben, ami múlt hét pénteken kora délután történt egy budapesti bevásárlóközpontnál lévő autóbusz-pályaudvaron, és amely során egy fiatal férfi egy rendőrségi jármű mögül kilépve

a neki háttal álló őrmestertől megpróbálta elvenni a nadrágszíjába erősített tokban lévő szolgálati fegyverét. Többször is megpróbálta kirántani azt a tokjából, de a rendőr végül megakadályozta abban, hogy elvegye a fegyvert, és az ott lévő négy rendőr azonnal a segítségére sietett, és a férfit megbilincselték.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a 24 éves férfi azért akarta megszerezni a fegyvert és a 14 db lőszert, hogy a szolgálati autónál várakozó rendőröket megölje vele. A támadót őrizetbe vették, és emberölés előkészülete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mire ő védőjével együtt panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Azt elismerte, hogy meg akarta szerezni a rendőr fegyverét, azt azonban tagadta, hogy meg akarta volna ölni őket.

A Központi Nyomozó Főügyészség indítványának megfelelően a bíróság 2020. október 5-én elrendelte a férfi letartóztatását. A kényszerintézkedésről szóló végzést az eljárás valamennyi szereplője tudomásul vette. Amennyiben a férfit elítélik, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Kép forrása: Központi Nyomozó Főügyészség