Felére esett vissza a nyelvvizsgázók száma

2020. október 6. – 09:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az előző évvel összevetve kb. harmincszázalékos visszaesést tapasztalt szeptember végéig a nyelvvizsgázók számában a legnagyobb nyelvvizsgaközpontok közé tartozó ELTE Origó Nyelvi Centrum: a jelentős csökkenés miatt mintegy 200 millió forintos árbevétel-csökkenéssel számolnak 2020-ra, már túl vannak egy kb. 25 százalékos létszámleépítésen is.

„A tavaszi járványügyi helyzet éppen a legnagyobb vizsgázói létszámmal bíró vizsgáinkat nem engedte lebonyolítani sem áprilisban, sem májusban”

– mondta Antoni Györgyi, a centrum ügyvezető igazgatója a Magyar Nemzetnek. Online nyelvvizsgát akkor csak a veszélyhelyzet ideje alatt szervezhettek (azóta már kérték ennek akkreditációját), a rendszert rövid idő alatt, önerőből kellet kifejleszteniük, tesztelni is már csak az éles vizsgákon tudták. A korábbi jelentkezők közül sokan visszaigényelték a befizetett vizsgadíjakat. A visszaeséshez nagyban hozzájárulhatott az is, hogy a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv részeként lehetővé tette a nyelvvizsga hiánya miatt beragadt diplomák kiadását. Ennek eredményeként mostanáig kb. 115 ezer diplomát állítottak ki az egyetemek.

Az Oktatási Hivatal nyelvvizsgáztatási akkreditációs osztályának adataiból derült ki, hogy országos szinten is jelentős a visszaesés: 2020-ban eddig 56 428-an nyelvvizsgáztak, ami nagyban elmarad a tavalyi 124 ezres és az azelőtti 120 ezres létszámtól még akkor is, ha hozzávesszük, hogy van még néhány hónap az évből.

Az 56 ezer vizsgázó közül 38 és fél ezren tudták megszerezni a nyelvvizsgájukat, 18 ezren pedig megbuktak. Az idei sikerességi ráta így 68,2 százalék, ami nem tér el a korábbi évek adataitól, ugyanakkor idén tovább növekedett a felsőfokú nyelvvizsgát választók aránya.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!