Varga Zsolt Andrást jelöli a Kúria elnökének Áder János

2020. október 5. – 14:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Varga Zsolt András bírót, dr. Polt Péter legfőbb ügyész egykori helyettesét jelöli a Kúria elnökének Áder János, írta meg az MTI az Országgyűlés honlapján megjelent dokumentum alapján. Varga Zs. András a jelölést elfogadta. Bírói szolgálati jogviszonya a jelöléskor szünetel, de vállalta, hogy elnökké választását megelőzően változtat ezen a helyzeten. A következő elnök Darák Pétert váltja, aki 2021. január 1-jéig tölti be a pozíciót. A Kúria elnökét az Országgyűlés választja meg az államfő javaslatára, kilenc évre, titkos szavazással.

Varga Zsolt András az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett jogászként 1995-ben, később ugyanitt szerzett PhD fokozatot is, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen habilitált. 2012 óta egyetemi tanár, emellett katekéta, lelkipásztori munkatárs. Több fővárosi ügyészségen is dolgozott, majd az Országgyűlési Biztos Hivatalába került, ahol idővel hivatalvezető lett. Két alkalommal, összesen mintegy tíz éven át tevékenykedett a legfőbb ügyész helyetteseként, majd a Velencei Bizottság tagja lett. 2014 szeptemberétől alkotmánybíró. 2017 és 2019 decembere között a Velencei Bizottság Nemzetközi Jogi Albizottságának alelnöke, majd az Alkotmánybírósági Albizottságának alelnöke lett. Július 1-je óta határozatlan időre kinevezett bíró. Emellett a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének tagja, valamint az Európa Tanács mellett működő CPGE, valamint CCPE tudományos tanácsadója, írja róla egyebek mellett az MTI.

Csakhogy Varga nem járt tárgyalóteremben bíróként, ennek megfelelően ítélkezési gyakorlat hiányában válhat a legfőbb bírói fórum elnökévé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!