Kétszáz munkavállaló koronavírustesztje lett pozitív a Mol épülő tiszaújvárosi poliolüzeménél

2020. október 5. – 23:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Koronavírusos kétszáz, a Mol tiszaújvárosi poliolüzemén dolgozó alkalmazott – derül ki a Mol Petrolkémia Zrt. leveléből, amit dr. Fülöp György, a város polgármestere osztott meg Facebook-oldalán.

A Mol a projekten dolgozó fővállalkozójától, a Thyssenkrupptól tudta meg, hogy megugrott a fertőzések száma, miután a német cég úgy döntött, hogy minden kivitelezőt letesztel. Hétfőn az érintett kivitelező minden munkása a szállásán maradt, a kétszáz – a közlemény szerint tünetmentes – fertőzött a tesztelés időpontjából karanténban van, és megkezdődött a kontaktkutatás. A külföldről érkezett munkavállalók csak két hét karantén után, negatív tesztekkel a kézben léphetnek be a telephelyekre.

A Mol készül az őszi hullámra, ezért az irodáikban és telephelyeiken kötelező a maszkhasználat, a gyakori kézmosás és a távolságtartás. Két-három hetente minden fizikai munkavállalót letesztelnek, ahogy október végére az összes irodai dolgozót is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!