Elítélték Levelek volt fideszes polgármesterét, aki szétszórta exbarátnője erotikus fotóit Nyíregyházán

2020. október 2. – 14:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jogerősen 1 év 10 hónap, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék Levelek korábbi Fidesz–KDNP-s polgármesterét, Borsodi Lászlót. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település egykori vezetőjét kétrendbeli zaklatás, személyes adattal visszaélés, becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvétel nyilvánosságra hozatala és információs rendszer megsértésének kísérlete miatt marasztalta el a bíróság.

Borsodi László, Levelek korábbi polgármestereFotó: Facebook / Borsodi László
Borsodi László, Levelek korábbi polgármestereFotó: Facebook / Borsodi László

Borsodi 2020. július végén, indoklás nélkül mondott le tisztségéről tíz év után, akkor nem lehetett tudni, miért. Lemondását a Facebookon jelentette be egy posztban, amit aztán törölt, majd a falu dolgainak intézését átadta helyettesének, így az októberre kiírt időközi választásig sem vállalta a településvezetői feladatokat. A 24.hu szeptember elejére kiderítette, hogy Borsodi ellen zaklatás miatt vádat emeltek.

Az ítélet szerint Borsodi az érintett nők egyikével 2013-ban „egyszeri, a másik sértettel 2017-ben pár hónapig tartó intim kapcsolatban állt” – írja az MTI a Nyíregyházi Törvényszékre hivatkozva. A szakítás után Borsodi álnéven több profilt is létrehozott a közösségi oldalakon és képmegosztókon, amikre a nők tudta és beleegyezése nélkül, többször nevüket és elérhetőségüket is megjelölve feltöltötte a róluk készült erotikus képeket és videókat.

A volt polgármester az álprofilokon keresztül lejárató üzeneteket is küldött, emellett Nyíregyházán és más környező településeken is szétszórt több száz példányt az egyik nőről készített erotikus képből. Borsodi a tárgyaláson beismerő nyilatkozatot tett, így a bíróság mellőzte a további bizonyítás lefolytatását.

Borsodi a bűncselekményeket aktív polgármesteri ideje alatt követte el

– tette hozzá az MTI-nek Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!