Második alkalommal találkoztak az ellenzéki pártelnökök csütörtökön, és abban állapodtak meg, hogy közösen írnak programot a 2022-es választásra. Erről közös közleményt adott ki a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd.
„A pártok vezetői megerősítették, hogy a 2022-es választáson az ellenzéki pártok együttműködésére van szükség a NER lebontása érdekében” – írták.
Megalakult a programíró bizottság, amelynek az lesz a fő feladata, hogy összehangolja az ellenzéki pártok programjait. A szakpolitikai stábok együtt fognak dolgozni, és külső szakértőket is meghallgatnak majd.
Előbb az időközire figyelnek
Most azonban az ellenzéki pártok az október 11-i szerencsi időközi választásra koncentrálnak, ahol Bíró Lászlót támogatják.
Borsod megye 6-os számú választókerületében (Tiszaújváros-Szerencs) azért kell időközi országgyűlési képviselő-választást tartani, mert az eddigi képviselő, a fideszes Koncz Ferenc motorbalesetben meghalt. Az időközi választás tétje az, hogy a Fidesz–KDNP-nek megmarad-e a kétharmados többsége a parlamentben. A Fidesz a politikus lányát, Koncz Zsófiát indítja.
Miután kiderült, hogy az ellenzék közös jelöltje Bíró László lesz, Setét Jenő roma jogvédő aktivista nyilvánosságra hozta a jobbikos politikus alig egy évvel ezelőtti facebookos kommentjeit, amikben kirekesztő megjegyzéseket tesz a zsidókra és a cigányokra. Bíró nem ismerte el, hogy a kommenteket ő írta volna, de általánosságban bocsánatot kért vállalhatatlan kijelentései miatt. A kormánypártok többször számonkérték az ellenzéken a jelölt személyét, kettős mércével vádolva a jelölő pártokat.