Egy másik épületet is blokád alá vettek az SZFE hallgatói

2020. október 1. – 07:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az egy hónappal ezelőtt elfoglalt Vas utcai épület után a tiltakozó hallgatók blokád alá vették a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Film- és Médiaintézetének Szentkirályi utcai épületét is – közölte a Facebookon az SZFE hallgatói önkormányzata. Az épületnél őrséget állítottak. A kapun csak az egyetem polgárai léphetnek be.

Mint írják, „leköszönő vezetőségünk lemondási idejének utolsó óráiban, szerda este a sajtóból értesültünk arról, hogy az általunk el nem ismert kuratórium pályáztatás nélkül nevezett ki az intézmény élére két új rektorhelyettest”. A diákok szerdán éjszakába nyúló hallgatói fórumot tartottak. Itt szavazással döntöttek a Film- és Médiaintézet blokádjáról.

A hallgatók csütörtökön délután háromkor tartanak sajtótájékoztatót az egyetem Szentkirályi utcai épülete előtt.

Lemondásuk után szerdán éjszaka járt le az egyetem eddigi vezetőinek megbízatása. Vidnyánszky Attila, az alapítványi fenntartásba került egyetem kuratóriumi elnöke két új rektorhelyettest nevezett ki pályázat és szenátusi jóváhagyás nélkül: Novák Emil filmrendezőt és Zalán János színészt, producert. Kedden a kuratórium kezdeményezésére távozott az egyetem kancellárja is. Helyére Szarka Gábor ezredes, a honvédelmi miniszter korábbi kabinetfőnöke kerül. A Telex értesülései szerint Szarka kedd délután megpróbált bejutni az egyetem épületébe, de az ott tartózkodó diákok feltartották, így egy közeli bárban kényszerült tárgyalni.

Semjén Zsolt május 26-án éjjel nyújtotta be, az Országgyűlés pedig július 3-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amivel 2020. szeptember 1-jétől az állami fenntartású Színház-és Filmművészeti Egyetem alapítványi fenntartás alá kerül. Július végén az is kiderült, hogy az alapítványi kuratórium elnökének az intézményt többször bíráló Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nevezték ki. Az új rendszerben az alapítvány, élén a kuratórium dönt az egyetem minden fontos ügyéről, az ő kezükbe került ugyanis a vagyon, az ingatlanok és a főbb döntési körök. A kormány minderről hivatalosan azt kommunikálja, a modellváltás célja, hogy az intézmény szabadabban működjön, hatékonyabb legyen az oktatás, és főképp, hogy az egyetem tulajdonosa már nem az állam lesz, hanem az erre a célra létrehozott alapítvány, amivel minden eddiginél függetlenebbek lehetnek.

Az ötfős kuratórium augusztus végén benyújtotta az új alapító okiratot, mire az egyetem teljes vezetése és szenátusa – ami az egyetem legfőbb döntéshozó szerve – lemondott. Az okiratban ugyanis őket minden jogkörüktől megfosztották: nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem választhatják meg az egyetem rektorát, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át. Az SZFE hallgatói nem ismerik el legitimnek a kuratóriumi tagokat, az autonómia visszaadását követelik, hetek óta demonstrálnak, és az egyetemet is szimbolikusan elfoglalták. Az épületbe az új vezetőket nem, csak az egyetem polgárait engedik be. Közben több intézmény, magyar és hollywoodi híresség állt ki az egyetem ügye mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!