Öt településen választanak új polgármestert vasárnap, köztük Balatonszemesen és Cserdiben is

2020. október 1. – 08:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Öt településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap. A választásokon be kell tartani a járványügyi előírásokat.

A Somogy megyei Balatonszemesen azért lesz időközi polgármester-választás, mert a települést eddig vezető Szomorú Szilárd (Fidesz–KDNP) július 1-jével lemondott. A tisztségért négyen indulnak: Németh Kornélné (Fidesz–KDNP), valamint a független Borbély János, Farkas Péter és Havasy Tamás. A választói névjegyzékben 1529 helybéli szerepel.

A Nógrád megyei Cserhátsurányban polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak, mivel a képviselő-testület nyáron feloszlott. A polgármesteri posztért négyen indulnak: Katulin Károly, Horváth Eszter, Grenyó János (valamennyien függetlenek) és Szabó Tibor (Magyar Munkáspárt). A négy képviselői helyért tizenöt jelölt verseng. A választói névjegyzékben 649-en szerepelnek.

Baranya megyében Cserdiben és Bostán is időközi polgármester-választást tartanak vasárnap. Cserdiben azért van szükség a voksolásra, mert a települést 2006 óta irányító független Bogdán László júliusban, 46 éves korában tragikus hirtelenséggel meghalt. A vasárnapi voksoláson két független jelölt indul: Bogdán Gyula, a volt polgármester testvére és Panek József. A Mecsek nyugati végén fekvő településen 277 választópolgár szavazhat. Bostán azért kellett kiírni időközi választást, mert a község tavaly októberben megválasztott független polgármestere, Németh Tamás lemondott tisztségéről. A polgármesteri posztért két független jelölt indul: Ignácz Zsuzsanna és Szegediné Palotai Valéria. A választói névjegyzékben 113-an szerepelnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaújszolnokon polgármestert és négy önkormányzati képviselőt választanak vasárnap, mert a képviselő-testület feloszlott. A polgármesteri posztért három független jelölt – Van Eijk Eduard Christiaan, Rácz Pál, Gönczi Gáborné –, a négy képviselői helyért pedig tizenegy független jelölt indul. A választói névjegyzékben 127-en szerepelnek.

A helyi választási irodák a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására a szavazóhelyiségekben kézfertőtlenítőt helyeznek el, amelyet a választópolgárok érkezéskor és távozáskor is használhatnak.

A szavazatszámláló bizottságok tagjai maszkot viselnek, és erre kérik a választókat is. Kérik azt is, hogy ha sorban kellene állni, a szavazók tartsanak egymástól legalább 1,5 méter távolságot, valamint vigyenek magukkal tollat a voksoláshoz.

A betegek, a mozgásukban korlátozottak most is mozgóurnát kérhetnek, legkésőbb a szavazás napján 12 óráig a szavazatszámláló bizottságtól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!