A boltláncok azt kérik az idősektől, hogy csúcsidőn kívül menjenek vásárolni

2020. szeptember 30. – 10:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

11:10: Klebelsberg Központ: minden intézmény felkészült a csütörtöktől kötelező lázmérésre

A Klebelsberg Központ fenntartásában működő valamennyi intézménybe kerültek testhőmérséklet mérésére szolgáló eszközök, az iskolák felkészültek a csütörtöktől kötelező lázmérésre – mondta el a szervezet elnöke Székesfehérváron. Hajnal Gabriella szerint a legtöbb helyre kézi lázmérők kerültek. A fennakadások elkerülésére a nagyobb intézményekben alternatív megoldásokat alkalmaznak, például fali automata hőmérőt vagy hőkapukat – ez utóbbiak beszerzés alatt állnak, de öt már tesztüzemmódban van Budapesten. A hőkapu egyszerre akár húsz-harminc gyerek testhőmérsékletét is méri, így tíz perc alatt több száz diákot be tud engedni.

A Magyar Hang ugyanakkor úgy tudja, hogy nem zökkenőmentes a folyamat, ugyanis az Állami Egészségügyi Ellátó Központoktól kedden kaptak levelet a budapesti és Pest megyei köznevelési intézményfenntartók, miszerint azok, akik kevesebb lázmérőre jogosultak (max 10.), azoknak kiszállítják az eszközöket szerdán, azoknak azonban, akik ennél többet igényeltek, azoknak egy napjuk van rá kimenni a Waberers pátyi telephelyére.

Azt, hogy hány hőmérőt kapnak az intézmények, létszámarányosan osztották el, így van olyan fenntartó, amelynek csak 2 jár (ilyenek lehetnek például egyes alapítványok vagy egyes kisebb önkormányzatok), míg van olyan tankerületi központ, ahova több tucat iskola is tartozik, így ők közel 500-at kapnak. A fenntartóknak lesz a dolga az is, hogy a hozzájuk eljutó lázmérőket szétosszák az iskolák között, ugyanis október elsejétől nemcsak a diákoknak, de a tanároknak is kötelező lesz a lázmérés az iskolákba való belépéskor. (MTI, Magyar Hang)

10:15: A boltláncok azt kérik az idősektől, hogy csúcsidőn kívül menjenek vásárolni

Az Aldi, az Auchan, a Drogerie Markt, az Euronics, az Ikea, a Lidl, a Mol, az Obi, a Penny Market, a Praktiker, a Rossmann, a Spar és a Tesco arra kéri az időseket, hogy vigyázzanak magukra, kerüljék a zsúfolt helyeket és időszakokat, amikor vásárolni mennek.

„Az idősek lehetőségeikhez mérten a legkevésbé zsúfolt órákban vásároljanak, különösen az élelmiszerüzletekben, drogériákban, amikor kevesebben keresik fel a boltokat, mint a reggeli munka-, iskolakezdés előtti, vagy a délutáni órákban.”

Az Országos Kereskedelmi Szövetség tagjai azt javasolják az időseknek, hogy kérjék fiatalabbak segítségét a bevásárlásra. A vásárlóktól pedig azt kérik, hogy ha azt látják, hogy hosszabb sor alakul ki az üzletekben, engedjék előre az idősebbeket. A boltláncok ismét figyelmeztettek arra, hogy az üzletekben kötelező a maszk viselése, aki nem visel, azt felszólítják a viselésére, ha pedig így sem hajlandó, akkor kötelező felszólítani a távozásra és értesíteni a rendőrséget.

A koronavírusjárvány első hullámában, tavasszal a kormány külön idősávot (9-12 óra) jelölt ki a 65 év felettieknek a vásárlásra, a második hullámban még nem jelöltek ki külön sávot, de Müller Cecília országos tisztifőorvos azt tanácsolta az időseknek, hogy ha korán vásárolnak be, már sokat tettek a saját egészségük érdekében. (Napi.hu)

09:30: Szlávik János: Aki teheti, oltassa be magát influenza ellen

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az ATV Start című műsorában azt mondta, hogy bár az elmúlt hetekben nemcsak az új esetek, hanem a kórházban fekvő betegek, sőt az intenzíven ápoltak száma is megnőtt, stabilizálódni látszik az új fertőzöttek száma Magyarországon. Arra a kérdésre, hogy mindez csökkenő tesztszám mellett van így, úgy reagált, hogy

„vannak olyan országok, ahol egymillió emberre 985000 szűrés jut, mégis majdnem 100 ezer betegük van. Ennek ellenére helyes, hogy jóval többet szűrünk mint tavasszal.”

Szlávik szerint nagyon fontos a maszkhasználat és a távolságtartás, mert nem csak a koronavírus, hanem az influenzajárvány elleni védekezést is elősegíti. A főorvos szerint jövő év elejére lehet készen az új koronavírus elleni biztonságos védőoltás. Addig is azt ajánlja, hogy aki teheti és akinél ennek nincs ellenjavallata, oltassa be magát influenza ellen. (Atv.hu)

Ezzel kapcsolatban egyébként Kemenesi Gábor virológus kedden azt mondta, egyelőre nem tudják a kutatók, hogy milyen hatása lesz annak, ha valaki tünetmentes Covid-fertőzöttként megkapja az influenzaoltást. A háziorvosoknak pedig nem lesz lehetőségük mindenkit letesztelni, aki influenzaoltásra megy. A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy azért nem jó például felső légúti panaszokkal küszködőknek beadni az influenzaoltást, mert akkor az immunrendszer „el van foglalva”, így nem lesz olyan hatékony a vakcina, nem képes kellő immunválaszt kiváltani.

08:45: Téliesíteni kell a kiskunhalasi konténerkórházat

Az MSZP frakcióvezetője a parlamenti ülés után az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén is szóba hozta a kiskunhalasi kórház problémáját. Mint az RTL Klub korábbi riportjából kiderült, egy csőtörés miatt a koronavírussal kezelt betegeket egy lepusztult, omló vakolatú kórterembe helyezték át, miközben a város szélén álló új konténerkórház üresen áll. Harangozó kérdésére a parlamentben Gulyás Gergely méltatlannak nevezte a helyzetet.

Most azonban Pintér Sándortól azt is megtudta a képviselő, hogy egyelőre azért sem lehetséges a betegek átköltöztetése a mobil járványkórházba, mert – bár már tavasszal felépült – még téliesíteni kell. Ugyanakkor ezzel nem ártana sietni, ugyanis Szepesvári Szabolcs, a kiskunhalasi kórház főigazgatója szerint a járványügyi előrejelzések szerint hamarosan meg kellene nyitni a konténerkórházat. (Atv.hu)

(Borítókép: MTI/Soós Lajos)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!