Müller Cecília: Úgy tűnik, stagnál a járvány nálunk

2020. szeptember 29. – 12:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán tárgyalja a kormány a schengeni határszakaszokra vonatkozó ideiglenes határellenőrzés meghosszabbítását – közölte Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa kedden, az operatív törzs napi online tájékoztatóján. Beszélt arról is, hogy Szlovénia eddig minden esetben 10 napos hatósági házi karanténra kötelezte a vörös jelzésű országból érkező beutazókat, a jövőben azonban ezt az érintettek kiválthatják két, a schengeni övezetből származó negatív PCR-teszttel.

A napi adatokról Müller Cecília, országos tisztifőorvos nyújtott tájékoztatást, és egyúttal kitért arra is, hogy az elvégzett PCR-tesztek száma már meghaladta a 700 ezret.

„Az első hullám alatt a hullám ellaposítása volt a cél, kevesebb beteg zúduljon egyszerre az egészségügyi ellátórendszerre” – mondta Müller Cecília a sajtótájékoztatón, majd kitért a második hullám dinamikájára. A következtetéseket az elmúlt hetek számaiból vonták le.

A számok a 32. héten voltak a legalacsonyabbak, ezután fokozatos növekedés kezdődött. A 34.-ről a 35.-re, illetve a 35.-ről a 36. hétre

megtriplázódott a pozitív esetek száma.

„Aztán lassult kicsit az emelkedés mértéke, a 36. hétről a 37.-re másfélszeresre nőtt esetszám, míg a 38. héten 35 százaléknyi, tehát kb. egyharmaddal nőtt a pozitív esetek száma. A következő héten már csak a 38. héten 5708 esethez képest a 39. héten a számadat sokkal mérsékeltebb volt. […] Csak kétszázalékos emelkedést mutatott” – fogalmazott Müller Cecília. A tendenciát a mostani ismereteik szerint kedvezőnek nevezte, metr míg a drasztikus emelkedés során akár a 2-t is meghaladta a reprodukciós rát (2-2,5 között volt), addig mostanra ez alig több, mint 1, ami azt jelenti, hogy egy pozitív személy egy főnek tudja átadni a fertőzést.

„Ez azt jelenti, hogy egy kicsit lassulni látszik az emelkedés.” A napi új fertőzöttek száma ezer körül mozog, ami Mülle Cecília szerint biztató, remélik, hogy így is marad.

Az regisztrált új esetek kb. negyedét, közel 25 százalékát teszi ki a 20-29 éves korosztály, náluk most sokkal jelentősebb a megbetegedés, mint tavasszal. A 30-60 év közöttieknél 43 százalékra tehető az érintettek aránya, és csak 15 százaléknyi a 65 év felettiek aránya. A 14 éven aluliak aránya kicsi, egyelőre 4 százalék körül van ez az adat.

Beszélt arról is, hogy az egész országot nézve százezer lakos közül 253 főt érint most a pozitív esetek száma.

Budapesten a népsűrűség miatt magasabb az arány, itt százezer lakosra 534 fő pozitivitás van, hasonló képet mutatnak a további nagyvárosok is – mondta a tisztifőorvos. Megyei eloszlásban Csongrád-Csanád és Fejér megye vezet, itt 280 és 270 százezreléket számoltak. Tolna megyében alacsonyabb számokat láttak.

Müller ismét felhívta a figyelmet az alapvető higiénés szabályokra, majd újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy egyelőre nincsen szükség további korlátozásokra, mert bár a tavaszhoz képest magasak a számok, úgy tűnik, hogy „egyfajta stagnáló helyzetben van a járvány nálunk.”

A Kisalföld a győri kórházi dolgozók érintettsége miatt azt kérdezte, van-e lehetőség ilyenkor egészségügyi dolgozók átvezénylésére, és erre Müller azt mondta, hogy természetesen az egészségügyi dolgozókat is érintheti a megbetegedés, nemcsak a munkájuk révén, és ebben a helyzetben is lehet élni az egészségügyi munkaerő kirendelésével.

Elhangzott az is, hogy eldobható maszkot tünetmentesen 4-5 óráig lehet hordani, textilmaszkból pedig naponta többet is érdemes magunknál tartani, mivel azt egy-egy köhögést, tüsszentést követően illik lecserélni – tette hozzá Müller.

Noha a Magyar Orvosi Kamara kérte, az elektív beavatkozásokat nem halasztják el/függesztik fel egyelőre, erősített rá az Emmi hétfő esti válaszára a tisztifőorvos.

(Borítókép: MTVA)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!