Vasvillával szúrt vállba egy kormánytisztviselőt egy férfi Csongrád-Csanádban

2020. szeptember 28. – 11:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasvillával támadt a nála környezettanulmányt készítő kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében – írja a gyanú alapján közleményében a megyei főügyészség. A Csongrád-Csanád megyei kisfaluba szeptember 24-én érkezett ki a járási hivatal három munkatársa, a férfi korábbról már ismerte őket, emellett kitűzőt is viseltek. A kapun kívülről kérdezgették a férfit, ő belül állt. Az egyik kérdés után magához vett egy vasvillát, és a kapun kilépve

szidni kezdte a tisztviselők felmenőit.

A férfi és a két nő ezután a szolgálati kocsihoz szaladt, a férfi meg utánuk. A szerszámmal az autó tetejére ütött, majd a jobb oldali ablaküveget bezúzta, és a vasvillával vállon szúrta a jobb első ülésen ülő férfit, aki a szilánkok és a szúrás miatt 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A férfit a bűnismétlés veszélye miatt letartóztatták, valamint, mert próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt támadt rájuk. Ellene egy másik bűncselekmény miatt is nyomoznak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!