Polgármestert választanak vasárnap Cserdiben

2020. szeptember 28. – 10:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két hónappal a korábbi polgármester, Bogdán László halála miatt időközi választást tartanak a Baranya megyei Cserdiben október 4-én, vasárnap. A polgármesteri címért két független jelölt, Bogdán Gyula, az elhunyt Bogdán László testvére, és Panek József indul – derül ki a Nemzeti Választási Iroda honlapjáról. A Baranya megyei település 277 szavazóképes lakója reggel hat és este hét óra között egy szavazókörben voksolhat majd, írja az MTI.

Az időközi választásra azért van szükség, mert a község tavaly októberben megválasztott, a települést 2006 óta irányító független polgármestere, Bogdán László júliusban 46 éves korában meghalt. A roma polgárjogi aktivistaként is ismert Bogdán sajtóinformációk szerint öngyilkos lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!