Elvesztette a polgármester-választást a Boldog István ügyét borító független induló Kengyelen

2020. szeptember 28. – 08:10

frissítve

Elvesztette a polgármester-választást a Boldog István ügyét borító független induló Kengyelen

Másolás

Vágólapra másolva

Csak 493 szavazatot tudott szerezni az időközi polgármester-választáson a független Nagy Szilárd, akit korábban háromszor is megválasztottak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kengyel polgármesterének – derült ki a választás.hu adataiból. Ez csak a második helyre volt elég, az elsőt a szintén függetlenként induló Gál József szerezte meg: rá 640-en szavaztak, így ő lett Kengyel polgármestere.

Nagy 2010-ben és 2014-ben is a Fidesz-KDNP jelöltjeként indult, a polgármester viszonya azonban a Fidesszel, illetve a helyi országgyűlési képviselővel, Boldog Istvánnal 2015-2016 környékén végérvényesen megromlott. 2019-ben ezért végül a Fidesz mást indított ellene. De hiába, az immáron függetlenként induló Nagyot ismét megválasztották.

A Boldog Istvánt feldobó polgármestert azonban a testület megfosztotta tisztségétől egy bírósági ítélet miatt: nagy sikkasztás miatt egy év felfüggesztett kapott. A bíróság ugyan úgynevezett előzetes mentesítésben részesítette, ami azt jelentette, hogy nem veszíti el a polgármesteri posztját automatikusan, a képviselőtestület azonban másképp gondolta, és lefolytatták ellene a méltatlansági eljárást, aminek végén megfosztották posztjától.

Mint később kiderült, az enyhe bírósági ítélet annak volt köszönhető, hogy Nagy egy vádalku keretében borította Boldog István ügyét, amiben a fideszes képviselőt hivatali vesztegetés elfogadásával, közbeszerzési eljárások befolyásolásával gyanúsítanak.

„Én baráti kezet fogok nyújtani minden képviselőnek az alakuló ülésen” – mondta Nagy Szilárd a Telexnek még a választás előtt. A felvetés azért fontos, mert minden képviselő ellene szavazott a méltatlansági eljárásban.

Gál József polgármester, az ún. fekete ló

A Telex mind a négy induló polgármester-jelölttel beszélt a választást megelőzően, a legtöbb szavazatot szerző Gálról szinte mindenki úgy fogalmazott:

ő a fekete ló: nem tudják, milyen támogatottsága van, és azt sem, hogy melyik jelölt biztos szavazóiból tud elszippantani leginkább.

Gál József a lipcsei és a budapesti zeneművészeti egyetemen tanult, jelenleg a Magyar Rádió énekkarának énekese. Kengyelen járt általános iskolába, az elmúlt években külföldön élt, majd családjával megvettek egy műemlék épületet a településen, amit felújítottak, és odaköltöztek.

Sokáig nem foglalkozott a politikával, ám elmondása szerint látta az utóbbi években, hogy mennyi zűrzavaros ügy van a település körül. Többen megkeresték, hogy jó lenne egy kis nyugalom, jó lenne, ha megpróbálkozna a polgármesterséggel, neki pedig szívügye a település, így belevágott. Gál a Telexnek azt mondta, az együttes félig Budapesthez köti most, de győzelem esetén a polgármesterséget már főállásban csinálná. Boldog Istvánnal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, nem igazán ismeri az országgyűlési képviselőt: „kényes téma”, nem tudja, hogy alakul a sorsa, de minden polgármesternek fontos tényező, hogy jó kapcsolatot ápoljon a térség országgyűlési képviselőjével.

A fideszes országgyűlési képviselő, Boldog István ügyét Hadházy Ákos robbantotta ki nyilvánosan még 2019 végén. Mint később kiderült: Nagy Szilárd, volt fideszes kengyeli polgármester volt az, aki egy vádalku keretében elmondta a hatóságoknak, hogyan voltak előre leosztva Boldog körzetében az EU-s pályázatok. A jelek szerint nem csak az volt leosztva előre, mikre pályázhatnak a települések, hanem az is, a közbeszerzéseken mely cégeket kell megbízni, és kinek, mennyit kell visszaosztani.

Az ügy előrehaladtával Boldog mentelmi jogának felfüggesztéséről szavazott a parlament 2020 áprilisában, majd hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények gyanúsítottjaként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség a fideszes képviselőt, illetve házkutatást tartottak nála. Az ügyben több embert letartóztattak, köztük Boldog jobbkezét, mindenesét, a fideszes önkormányzati képviselő Fehér Petrát is. Az ügyészség gyanúja szerint Boldog István jogellenesen befolyásolta uniós pályázatok elbírálásának eredményeit, amiért vállalkozóktól jogtalan előnyt kapott. A legutolsó információk szerint Boldog nem tett vallomást és tagadta a bűnösségét.

Független jelölt nyert Beregdarócon is

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, magyar-ukrán határ melletti településen lemondás miatt tartottak választást: a korábbi független polgármestert Tánczos László, szintén függetlenként induló jelölt váltotta a szavazatok alapján.

A Fidesz jelöltje, Pávkovics Gábor nyerte a mohácsi időközi választást a szavazatok 56, 44 százalékával, ami aligha meglepő, a település erős fideszes bázis. Váratlanul nagy számban kapott ugyanakkor szavazatot a VAN Közéleti Egyesület jelöltje: Csorbai Ferencre 40, 39 százalék szavazott.

Kimagasló győzelmet aratott Karcagon a Fidesz-KDNP jelöltje, Szepesi Tibor: ő a szavazatok 90,2 százalékát kapta meg, a vele szemben induló Nagy József (Munkáspárt) 401 szavazatot szerzett, ami mindössze 9, 8 százalékra volt elég.

Szintén a Fidesz indulójára, Krausz Jánosra szavaztak a legtöbben a Fejér megyei Gánton: 46, 11 százalékot kapott. Rajta kívül két független jelölt indult még, Németh Sándor 32, 56 százalékot szerzett.

A Vas megyei Kemeneskápolnán is választást tartottak, ott független jelöltek indultak, a választás azonban eredménytelen lett.

(Borítókép: Nagy Szilárd polgármester bejutásra váró ügyfelekkel beszélget a Tisza Takarékszövetkezet kengyeli kirendeltségénél 2014. december 9-én. – Fotó: Mészáros János/MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!