37,8 fok feletti testhőnél küldik haza a gyereket az iskolából

2020. szeptember 28. – 11:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtöktől kötelezően megkezdik az iskolás gyerekek reggeli hőmérését, ehhez a kisebb intézményeknek érintésmentes lázmérőket, a nagyobbaknak pedig hőkapukat biztosítanak. A gyerekeket 37,8 fok felett küldik majd haza a köznevelési intézményekből – közölte újságírói kérdésre Müller Cecília az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.

Az országos tisztifőorvos a napi adatok ismertetése után elmondta, hogy a kórházban ápoltak száma emelkedő tendenciát mutat az utolsó hetekben, napokban.

„Míg az új fertőzöttek száma most már lassan 10 napja kiegyensúlyozott, illetve alulról közelíti meg az ezer főt, a kórházban ápoltak száma emelkedik, és így a lélegezetőgépen lévő betegek száma is.”

Hangsúlyozta, hogy a járvány már általánosan az egész országban terjed, ezért a higiénés szabályok betartása különösen fontos. A hallott adatokból és a számokból arra következtetnek, hogy az emberek nagyrészt betartják a szabályokat, mint mondta

„egyre kevesebb helyen kell figyelmeztetést vagy büntetést alkalmazni.”

Az idősek és krónikus betegek védelmét nagyon fontosnak nevezte, és többször beszélt az egyéni felelősségről, a maszkviselés és a távolságtartás szerepéről is.

„Oktatás-nevelés rendben zajlik, jelen pillanatban az operatív törzs 17 óvodában és 7 iskolában rendelt el rendkívüli szünetet.”

118 osztályban és 3 teljes iskolánál digitális munkarendre álltak át, október elsejétől pedig kötelezően mérik az iskolába, óvodába érkező gyerekek testhőjét hőkapukkal és érintésmentes hőmérőkkel, amiket keddtől kezdenek kiszállítani, így szerintük csütörtökre mindenhová megérkezik a szükséges felszerelés.

Szépségszalonban ne legyen várakozás, de maszk igen

Müller fontosnak tartotta beszélni a szépségszalonokról is, számukra, mint elhangzott, ajánlásokat is megfogalmazott a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Ezekben olyan gyakorlati tanácsokat olvashatnak, amik alapján a szolgáltatásokat nagy biztonsággal tudják igénybe venni a vendégeik. Ilyen alpavetés például, hogy mind a szolgáltatást nyújtó, mind az azt igénybe vevő legyen egészséges, és viseljen minden fél maszkot (kivéve arckezelés során). Várakozási idő lehetőleg ne legyen, a vendégek ne találkozzanak. Szerencsés, ha van érintésmentes kézfertőtlenítő, de egy egyszerű kézmosás is sokat jelent – tette hozzá.

Újságírói kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy

  • a gyerekeket 37,8 fok feletti hőnél küldik haza, ugyanis többféle olyan élettani helyzet van, amikor megemelkedhet az alaphő, például futáskor vagy hormonális okból. „Ha ilyen mértékű hőfokot mérnek majd az intézménybe történő belépés során, akkor javaslom, h egy nagyon rövid kis pihentetés, kis izoláció után, mérjük vissza ezt a hőmérsékletet, amennyiben ténylegesen eléri, akkor javasoljuk az intézményt elhagyni” – mondta az országos tisztifőorvos. Kisebb gyerekeknél azt javasolják, várja meg a szülő a hőmérést.
  • Arra, hogy ez a legmegfelelőbb szűri mód-e, azt válaszolta az országos tisztifőorvos, hogy az új koronavírus szempontjából releváns tünetek nagyon sokfélék, „de azt látjuk, hogy a láz egy alapvető tünete, több mint 90 százalékban jelen van. Ha reggel megy, és már akkor lázas, akkor ez egy jól szűrhető tünet, a többi sokkal nehezebb szűrhető.” Az ebből még nem egyértelmű ugyanakkor, hogy koronavírusról van-e szó.
  • Mi történik a családtagokkal akkor, amikor egy koronavírus-gyanús esetnél a háziorvos tesztet kér? Erre Müller azt mondta, hogy miután valakinél az orvos mintavételt rendelt el, akkor az illető onnantól ne közlekedjen, ne menjen közösségbe. Ha a gyanú beigazolódik, akkor már az ő környezete szoros kontaktusnak minősül, attól kezdve nekik is otthon kell maradniuk.
  • A szociális intézmények lakói két negatív PCR-teszt után kerülhetnek vissza az otthonba, ambuláns vizsgálat után ugyanakkor nem szükséges laboratóriumi vizsgálat, hiszen rövidebb ideig tartózkodik ott a beteg, és maszkot is visel.
  • A betegségen átesettek számára vitaminok szedését, D-vitamint, a mozgás fokozatos, kiegyensúlyozott bevezetését, légzőtornákat, és ha szükséges, pszichés támogatást ajánlott

31 helyszíni bírság maszkviselési szabálysértések miatt

A rendőrök a hétvégén 142 alkalommal intézkedtek a koronavírus-járvány miatt múlt hétfőn életbe léptetett kormányrendelet alapján. Kiss Róbert alezredes elmondása szerint a hétvégén

  • 41 ember nem vagy nem jól viselte a maszkot a tömegközlekedési eszközökön,
  • 101-en üzletekben, vendéglátóhelyeken vagy más intézményekben sértették meg a maszkviselési szabályokat.

Az új kormányrendelet múlt hétfői hatályba lépése óta a maszkviselési szabályok megsértése miatt 405 esetben intézkedtek: 337-szer figyelmeztettek, 31-szer helyszíni bírságot osztottak, és 37 szabálysértési feljelentést tettek. A zenés-táncos rendezvényekre, és a vendéglátóhelyek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályok megsértése miatt a hétvégén öt alkalommal intézkedtek. A múlt héten 18 emberrel szemben léptek fel ezeknek a szabályoknak a megsértése miatt, ekkor három esetben figyelmeztettek és 15 feljelentést tettek.

A járvánnyal összefüggésben 469 büntetőeljárást kezdeményeztek, rémhírterjesztés miatt 140-et, közveszéllyel fenyegetés miatt 31-et, csalás miatt 138-at, járványügyi szabályszegés miatt pedig 28 esetben kezdeményeztek büntetőeljárást, és eddig 88 gyanúsítottat hallgattak ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!