Orbán: Az idősek veszélyben vannak, a járvány felszállóágban

2020. szeptember 27. – 18:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az idősek továbbra is veszélyben vannak, a járvány továbbra is felszállóágban van, a helyzet nehéz, az egészségügyre nagy nyomás nehezedik most és a következő hónapokban is – mondta a kormányfő a TV2-n vasárnap este sugárzott interjúban, amelyet szombaton rögzítettek.

Márciusban senki nem tudta, hogy mikor lesz vakcina, de most közelebb vagyunk hozzá, folyamatosan tárgyalunk az amerikaiakkal, a kínaiakkal és az oroszokkal is. Arról, hogy mikor lesz védőoltás, különböző nyilatkozatok jelennek meg: az amerikaiak szerint már az idei év végén lehet vakcina, Brüsszelben a következő év közepére számítanak oltóanyagra, az orosz vakcinát pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem fogadta el.

Orbán Viktor a nemzeti konzultációból ki tudta olvasni, mit akarnak az emberek. A kapott válaszok szerint Magyarországnak működnie kell – ismételte meg a korábban már többször hangoztatott mondatot, majd megjegyezte: „a nyár nagy kerítő, de az ősz segít, mert lehűti a kedélyeket”

Arra a kérdésre, hogy van-e elég ember, aki üzemelteti a lélegeztetőgépeket, Orbán Viktor azt felelte: van mindenhol orvos és nővér, ezt átcsoportosításokkal oldják meg. A lépcsőzetes védekezési rendszerben a nővéreket és orvosokat oda kell vezényelni, ahol szükség van rájuk.

Ausztria még most is betölti a laborszerepet, őket követjük, de azért más országokat is figyelni kell, mondta a miniszterelnök. Csehországban elszabadultak a számok, ott valami történt, amitől meg kell védeni magunkat.

Az interjú második felében főleg gazdasági kérdésekről esett szó. Orbán szerint most több ember dolgozik Magyarországon, mint májusban, és ezt isteni segítségnek tekinti. A fő cél a beruházások fejlesztése, a vállalkozók támogatása, hiszen ők tudnak munkát adni, emellett az állam tud még felvenni embereket. További lehetőség a közmunka, ahol jövőre meg kell emelni a béreket, mondta a kormányfő.

Orbán Viktor úgy látja, hogy a budapesti turizmusban vannak problémák, mert a szállodai helyek 93 százalékát külföldiek foglalták le, ez a szektor a fővárosban „túlságosan egy lábon áll”, és ezen változtatni kell.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!