A Vidnyánszky-féle kuratórium lemondását követelik az egyetemfoglalók

2020. szeptember 27. – 14:24

frissítve

A Vidnyánszky-féle kuratórium lemondását követelik az egyetemfoglalók

Másolás

Vágólapra másolva

Körülbelül 250 diák foglalta el a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületet, ezzel tiltakozva az egyetem átalakítása ellen. Közös nyilatkozatukban a modellváltásról szóló törvény visszavonását, a lemondott szenátus jögkörének visszaállítását és a jelenlegi kuratórium távozását fogalmazták meg követelesként.

(Ez a cikk eredetileg a Telex.hu elindulása előtt, lapunk Facebook-oldalán jelent meg 2020. szeptember 1-én.)

Hétfőn éjjel elbarikádozták magukat egyetemisták a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületében, több bent lévő diákot is elértünk, ők meséltek a Telexnek.

Kedd koradélután tartanak fórumot az SZFE-t elbarikádozó egyetemisták, hogy megfogalmazzák a pontos szabályaikat, követeléseiket és közös nyilatkozatot tegyenek. Az egyetemet elfoglaló nagyjából 250 fő Vidnyánszky Attila vezetői kinevezése ellen és az egyetem önállóságáért és szabadságáért tüntet.

Több bent levő hallgatóval is beszéltünk, volt, aki épp az egyetem előtt reggelizett az utcán, amikor elértük. Azt mondták, délutánra fogják tudni, hogy mi lesz a következő lépésük.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hétfőn demonstrációt tartottak az egyetem előtt, ezután vonultak be többen az egyetem épületébe. A SZFE hallgatói önkormányzata azt írta, hogy ők szimbolikusan elfoglalták az egyetemet és azt deklarálták, hogy a várható új vezetőség tagjait nem engedik be az épületbe.

Este az egyetemfoglaló SZFE-sek pizzát vacsoráztak, amit egy San Francisco-i támogatójuk rendelt nekik. A hallgatók néhány sátorral és hálózsákokkal vertek tábort az egyetem épületében, de most is megy a szervezése annak, hogy a szükséges dolgokat beszerezzék. Szurdi Panni, egy színműs hallgató kedd reggel az ATV-nek azt mondta: a diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől.

Fotó: Telex/Bődey János

Délután az egyetemfoglalók felolvasták közösen megfogalmazott nyilatkozatukat az SZFE Vas utcai épülete előtt. Amíg arra vártunk, hogy elkezdődjön a sajtótájékoztató, megjelent egy idős högy, aki két bevásárló szatyorni ételt hozott a tiltakozó egyetemistáknak. Nem ő volt az egyetlen ezalatt a rövid idő alatt, aki ellátmányt adott be és közben a résnyire nyíló ajtón keresztül biztatta a bent lévőket, volt, aki ásványvizet, volt, aki ételallergiásoknak mentes élelmiszereket, volt, aki wc papírt és papírtörlőt hozott. Érkezett több körben is ajándékba rendelt pizza, és egy közeli kávézóból hoztak egy nagy tálca frissen főzött kávét. „Dolgok, amire amúgy nincsen pénzem” – mondta az egyik, a bejáratot őrző hallgató az utóbbi láttán.

A hivatalos nyilatkozatot fél négy körül olvasták fel, és napi sajtótájékoztatókat ígértek. A tegnapi demonstrációt felemelőnek nevezték, és újra bejelentették, hogy az egyetemet éjfélkor egy közös visszaszámlálás után elfoglalták.

Garantált egyetemi autonómiát követeltek, és elutasították az egyetem modellváltásáról szóló törvényt, a felügyelőbizottságot és a kuratóriumot is, csak úgy, mint a fenntartó által elfogadott alapdokumentumokat és az önkényesen kinevezett új vezetőséget.

Követelték többek között a szenátus jogkörének visszaállítását, a lemondott szenátus által megfogalmazott alapdokumentumok elfogadását, a jelenlegi kuratórium lemondását és azt is, hogy az állam ne vonulhasson ki telesen az egyetem finanszírozásából.

Nyomatékosan elhatárolódtak a pártpolitikától és arra kértek minden pártot, hogy maradjanak távol ettől az ügytől.

Az egyetemfogalók többször hangsúlyozták azt is, hogy csak a hivatalos nyilatkozaton keresztül kommunikálnak, az épület elé kivonulók sem válaszoltak újságírói kérdésekre. Többen kérdezték az ajtónállókat arról, hogy mire van odabent szükségük. Az SZFE-sek azt mondták, egyelőre nagyon sokan támogatják őket a legszükségesebbekkel, de ha valamire még szükségük lesz a tüntetés folytatásához, azt kommunikálni fogják.

(Borítókép: Telex/Bődey János)

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!