A második hullámra megváltozott a közhangulat

2020. szeptember 27. – 09:42

Másolás

Vágólapra másolva

Az emberek márciusban még attól féltek, hogy belehalhatnak a koronavírusba, ezért szó nélkül betartották a korlátozó intézkedéseket. A kormány mérései azonban azt mutathatják, a lakosság nagyobb része most már inkább attól tart, hogy elveszíti a munkáját, és nem tudja folytatni a megszokott életvitelét – fogalmazott egy magas rangú orvosi forrásunk, aki az elmúlt hónapokban többször konzultált az operatív törzzsel.

(Ez a cikk eredetileg a Telex.hu elindulása előtt, lapunk Facebook-oldalán jelent meg 2020. szeptember 10-én.)

Szerinte a közhangulat változásának több komponense van: tavasszal még egy teljesen ismeretlen vírussal álltunk szemben; év elején a világot elárasztották az Észak-Olaszországban készült sokkoló felvételek; az első hullámban relatíve kevesen haltak meg Magyarországon, az emberek alig ismernek áldozatokat, ez pedig kihat arra, mennyire tartják veszélyesnek a koronavírust.

Hogy a kormány alaposan megmérte a közhangulatot, nem titok, a koronavírusról szóló nemzeti konzultáció első kérdése azzal foglalkozott, hogy milyen intézkedéseket támogatnának az emberek a második hullám idején. Bár az eredményeket még nem ismertették, beszédes, hogy a felsorolt kilenc intézkedés közül jelenleg csak kettő van érvényben.

Eközben a járvány második hulláma javában elérte Magyarországot: szeptember 10-én az aktív esetek száma 5571 fő, ez a legmagasabb eddig a vírus megjelenése óta. Folyamatosan emelkedik a kórházban ápolt betegek száma is, jelenleg 234 ember szorul folyamatos orvosi ellátásra.

Bár a második hullám lényegesen több embert érint, mint az első, a kormány egyelőre csendesen próbálja kezelni a helyzetet. Míg tavasszal hónapokon keresztül napi sajtótájékoztatókat tartott Müller Cecília és az operatív törzs, tájékoztató kampányt indítottak, otthon maradásra buzdítottak, és szigorú korlátozó intézkedéseket hoztak, most „lényegében nincsenek intézkedések” – ahogy fogalmazott egy egészségügyi forrásunk.

„Mindenki tudja, hogy a vírus focimeccseken, esküvőkön, bulikban, azaz belföldön terjed, ezt pedig nem állítja meg a határzár” – tette hozzá a szakember. Szerinte szigorúbb intézkedések egészen addig nem lesznek, míg vannak szabad lélegeztetőgépek, és nem fognak látványosan sokan meghalni a vírus következtében: „addig fogják húzni, ameddig húzható”.

Megkérdeztük egyébként a kormányzati Koronavírus Sajtóközponttól, hogy az operatív törzs ősszel is fog-e rendszeres (akár napi) sajtótájékoztatókat tartani, illetve a jelenlegi, rekordmagas esetszámok idején miért nem kommunikálnak olyan aktívan az állampolgárokkal, mint tavasszal, írásunk megjelenéséig azonban nem kaptunk választ.

A visszafogottabb kormányzati beavatkozásnak van egy másik, prózaibb oka is: kormánypárti beszélgetőpartnereink szerint az első hullám során történő gazdasági leállás idején lényegében elfogyott a pénz, a kormány felélte a tartalékokat. Egy tavaszihoz hasonló leállás esetén az idénre 8-9 százalékra prognosztizált gazdasági visszaesés még nagyobb lenne, miközben nincs miből megmenteni az egyébként is padlón lévő ágazatokat, mint például a szórakoztatóipar, vendéglátás vagy a turizmus.

Ezek a vélemények egybecsengenek a kormány nyilatkozataival is. Szijjártó Péter a napokban azt mondta, hogy kétségkívül itt a második hullám, „de a termelés nem eshet vissza ismét”. Orbán Viktor pedig múlt héten beszélt arról, hogy fel kell pörgetni a gazdaságot, mert „ha megint le kell állni a gazdasággal, akkor nagyon nehéz helyzetbe fogunk kerülni mindannyian”.

A kormányfő szerint állig felfegyverkezve várjuk a vírus második hullámát, minden fontos eszköz rendelkezésre áll a járvány kontroll alatt tartásához. Ezt az állítást némiképp árnyalja, hogy bár az eddigiekhez képest rekordközelben van az elvégzett tesztek napi száma is, többen panaszkodnak arra, hogy napokat kell várni, míg gyanús eseteket letesztelnek.