Nem épül mobilgát a Hajógyári-szigetnél

2020. szeptember 26. – 19:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint egy tucat civil szervezet kéri a főpolgármestert, hogy minősítsék természetvédelmi területnek a sziget ártéri erdőit.

(Ez a cikk eredetileg a Telex.hu elindulása előtt, lapunk Facebook-oldalán jelent meg 2020. szeptember 25-én.)

Visszavonta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a Hajógyári-sziget árvízvédelmi projektjére vonatkozó engedélykérését. Nem a fakivágásokkal és vízszintemelkedéssel járó terv volt az első beruházás, amit a Hajógyárira terveztek, a WWF Magyarország és 16 másik civil szervezet ezért arra kéri a fővárost, hogy minősítsék természetvédelmi területnek a sziget ártéri erdőit.


Mi ez az árvízvédelmi projekt?


A Hajógyári-sziget beépítésének ötlete időről időre felmerül, a kormány korábbi tervei szerint ide épült volna például a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Sportakadémia is. Az építkezések fő akadálya a néha kiöntő Duna: az árvízveszély nem túl kedvező a munkálatok és az épületek szempontjából. Ezért döntött a kormány a Hajógyári árvízvédelmi biztosítása mellett, a projekttel az OVF-et bízták meg.


A készülő terv közel ezer – köztük több védett – fa kivágásával járt volna, és veszélyt jelentett volna a sziget élővilágára. Emellett a Duna kiszorított vize előreláthatóan megemelte volna a vízszintet a Megyeri híd és az Óbudai-sziget között. A tervezés ellen civil szervezetek és civilek is tiltakozni kezdtek, júliusban pár százan élőlánccal álltak ki a Hajógyári védelme mellett.

Az ártéri erdők vonala, amiket a WWF Magyarország természetvédelmi területnek javasolt.Forrás: WWF Magyarország
Az ártéri erdők vonala, amiket a WWF Magyarország természetvédelmi területnek javasolt.Forrás: WWF Magyarország


És megvalósítják?


Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter július végén jelentette be, hogy a tiltakozások miatt a kormány letett az árvízvédelmi tervről. Ennek ellenére a június 11-én beadott, az árvízvédelmi beruházás környezetvédelmi engedélye iránti kérelmet nem vonták vissza, hanem kivártak az ügyintézési határidő végéig, szeptember 24-ig. A határidő lejárta előtt a WWF Magyarország petíciót indított az engedély megadása ellen. Karácsony Gergely főpolgármester is kiállt a sziget mellett.


A határidő előtt egy nappal végül az OVF visszavonta az engedélykérelmet, így az árvízvédelmi projekt sem valósulhat meg. A WWF szerint azonban még mindig nincs vége a történetnek: a mostani terv csak egy volt a Hajógyárira tervezett beruházások közül. Ezért 16 civil szervezettel és csoporttal együtt részletes szakmai javaslatot nyújtottak be Karácsony Gergelyhez az ártéri erdők védetté nyilvánítására.


Hogy lesz természetvédelmi terület?


A javaslat címzettje azért lett a főpolgármester, mert szerintük a terület budapesti viszonylatban képvisel igazán jelentős értéket. A sziget természetvédelmi területté nyilvánításáról a fővárosi önkormányzat dönthet, ha úgy ítéli, hogy a megőrzése Budapest számára fontos. A védelemre javasolt ártéri erdők területe egyébként nem az egész szigetet érinti, a javaslat alapján csak a sziget peremén végigfutó erdősáv lenne természetvédelmi terület, ahol nagyrészt az öreg fák és a védett fajok élnek.


A WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője, Dedák Dalma szerint a védelemre javasolt területen az elsődleges cél a természeti értékek megőrzése, nem pedig a közérdekű hasznosítás megakadályozása. A most visszavont árvízvédelmi tervhez hasonló gátépítések viszont már összeegyeztethetetlenek lennének az ártéri erdő védelmével, így azok megvalósítását várhatóan a természetvédelmi területen nem engedélyeznék. Ez azért is fontos, mert a mostani árvízvédelmi projektet nem elutasították, hanem az OVF vonta vissza az engedélykérelmét, így a kérelem bármikor újra beadható.


Jó, de a Sziget attól még marad?


Mivel a javasolt terület nem érinti az emberek által gyakran használt részeket és a Sziget fesztivál területét sem, ezért a mindennapokat nem befolyásolná, ha az ártéri részt természetvédelmi területté nyilvánítanák. A WWF szerint habár a terület kezelésével kapcsolatos döntéseket az önkormányzatnak kell meghoznia, a Hajógyári mostani, közérdekű használata a összeegyeztethető lenne a természeti értékek védelmével még akkor is, ha a teljes sziget természetvédelmi terület lenne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!