Megint beázott a János kórház szülészete

2020. szeptember 26. – 17:31

Másolás

Vágólapra másolva

Miután egy hónapon belül ez a második ilyen eset, az intézmény jogi lépéseket tervez a felújítást végző kivitelezővel szemben

Egy hónap után ismét beázott a szülészeti osztály a Szent János kórházban, emiatt pedig újra elmaradnak a nagyobb műtétek, írja a hvg.hu. A portál idézte az intézmény tájékoztatását, amely szerint elköltöztették az osztályt, a szülések és kisebb műtétek rendben zajlanak.

A hvg.hu egyik olvasóját hívták ugyanis fel azzal a Szent János Kórházból, hogy elmarad a napokban tervezett nőgyógyászati műtétje, mert beázott az épület. Egy hónappal ezelőtt már történt hasonló: mint azt szintén a hírportál megírta, akkor is elmaradtak a nagyműtétek, és át kellett költöztetni a szülészetet. A kórház kommunikációs osztálya meg is erősítette, hogy beázott a szülészet épülete, ahol családi szobákat alakítottak ki, és megkezdődött a tetőtér beépítése is.

„Sajnálatos módon az elmúlt hetekben azt tapasztaltuk, hogy a kivitelező a helyreállítási munkák során feladatait nem az elvárható gondossággal és intenzitással végzi. Korábbi esőzés miatt is keletkeztek károk, aminek helyreállítását az érintett cég azonnal megkezdte.A tegnapi nagy mennyiségű esőtől ismételten nagymértékű kár keletkezett, így megkezdtük a szükséges lépéseket és az ügyben jogi lépéseket fogunk tenni”.

A kórház elárulta azt is: a szülészeti osztály az első emeletre költözött, „de a kisebb nőgyógyászati műtétek és szülések továbbra is rendben zajlanak.” Azt viszont nem írták, hogy a nagyobb nőgyógyászai műtétek elmaradnának tette hozzá a portál, amelynek eredeti információt adó olvasója szerint egyelőre még újabb időpontot sem tudtak adni számára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!