Magyarországon járt az ősz

2020. szeptember 26. – 14:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

20 fölé már napközben sem szalad a hőmérséklet, estére pedig már 9-15 fok közé csökken a levegő.

Vitathatatlanul beköszöntött az ősz Magyarországon péntek este. Szombaton ugyan az előző esti záporok, zivatarok, a viharos széllökések után tovább szakadozik a felhőzet, főként a középső tájakon hosszabb időre is kisüthet a nap, de északkeleten, keleten erősen felhős marad az ég.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint északkeleten, keleten egyre kevesebb helyen, a Dunántúlon csak néhol várható eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél több helyen megerősödik. A hőmérséklet délután általában 13 és 18 fok között alakul, de délkeleten, keleten 19 és 20 fok is lehet. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő.

figyelmeztetést is közzétettek, miszerint a délután első felében (kis eséllyel) még az északkeleti megyékben fordulhat elő a csapadékzónába ágyazva egy-egy zivatar, villámlásra azonban már nem kell számítani. Sőt, nagy mennyiségű csapadék is csupán a Nyírségben alakulhat nagyobb területen szombaton, ott 15-20 mm között a napi csapadékösszeg.

Az előrejelzés szerint szombaton éjszaka az ország nagy részén felszakadozik a felhőzet, délnyugaton néhol pára- ködfoltok képződhetnek, de északkeleten, keleten hajnalig felhős marad az ég, és főként ott, esetleg a déli határvidéken valószínű kevés helyen eső.

Vasárnap napközben változóan vagy gyengén felhős időre lehet számítani több-kevesebb napsütéssel, csak késő délutántól délnyugat felől növekszik meg a felhőzet, és estétől egyre többfelé alakul ki csapadék. A helyenként élénk északnyugati szél éjszaka nyugatira, délnyugatira fordul, és főként keleten megerősödik. Vasárnap eleinte a délnyugati, délutántól a keletire, délkeletire forduló szél lesz többfelé erős.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8, északkeleten, keleten 9 és 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 14 és 19 fok között valószínű.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!