Fidesz-közeli médiaiskola vezetője lett a Die Welt és a Die Presse magyarországi tudósítója

Legfontosabb

2020. szeptember 26. – 13:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

(Ez a cikk eredetileg a Telex.hu elindulása előtt, lapunk Facebook-oldalán jelent meg 2020. szeptember 5-én.)

---

Szeptembertől Boris Kalnoky vezeti a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Média Iskoláját – értesült a Telex. Az információt az MCC Kommunikációs igazgatósága kérdésünkre megerősítette. Hozzátették: Kalnoky újságírást is fog tanítani az intézményben.

Az MCC egy tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medencében nyújt kiegészítő oktatást általános- és középiskolásoknak, valamint egyetemistáknak. Az intézmény több szálon kötődik a Fideszhez. Alapítója a Habony Árpád hitelezőjeként is elhíresült Tombor András, akit a Fidesz „mindenes háttéremberének” is tartanak; kuratóriumának elnöke Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese.

Tavasszal, a veszélyhelyzet idején az állam a kormánytöbbség szavazataival ingyen átadott 290 milliárd forintnyi Mol- illetve Richter Gedeon-részvényeket az MCC-nek. Információnk szerint az MCC feltőkésítésével a kormány a Fidesz értékrendjével harmonizáló egyfajta ellen-CEU-t akar építeni az oktatási intézményből.

A kollégium Média Iskolájának élére kerülő Boris Kalnoky évtizedek óta tudósít a Balkán és Közel-Kelet mellett Magyarországról is a tekintélyes német konzervatív Die Welt és az osztrák Die Presse című lapoknak.

A hírrel kapcsolatban kerestük Kalnoky-t is, akitől azt kérdeztük, hogy összeegyeztethetőnek tartja-e tudósítói szerepét a kormányközeli MCC-ben vállalt munkájával, azonban írásunk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!