AWS: Egy „Viszlát, NER!”-féle direkt politizálással nem jutottunk volna semerre

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Idén húszéves az AWS zenekar, az évfordulót november 14-én nagykoncerttel ünneplik a Papp László Budapest Sportarénában. A zenekar két tagjával, Schiszler Soma basszusgitárossal és Veress Áron dobossal arról beszélgettünk, miért volt szükségük közös terápiára frontemberük, Siklósi Örs halála után, hogyan dolgozták fel a gyászt a zenélés mellett, és hogyan fogadta a közönség az új énekest, Stefán Tamást. Szóba került az is, miért tartják politikai dalnak a Te is félsz című 2015-ös számukat, és miért írták ki 2018-ban a Facebookra, hogy „ezek a seggfejek képviselik Magyarországot az Eurovízión”.

Az AWS a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon vált szélesebb körben ismertté, amikor a Viszlát nyár című dallal képviselték Magyarországot. A zenekar tagjai szerint fontos állomás volt ez a pályafutásukban, és egyáltalán nem bánták meg a részvételt. A verseny után megduplázódott a közönségük, a fesztiválokon pedig jobb időpontokban és nagyobb színpadokon léphettek fel. Arról is beszéltek, hogy bár mindig is rendszerkritikusan gondolkodtak, nem szeretnék, ha a zenekar tagjainak kötelező lenne politikailag állást foglalniuk. Ezért nem vettek részt például a rendszerbontó nagykoncerten sem. Úgy fogalmaztak, hogy „egy Viszlát, NER!-féle direkt politizálással nem jutottunk volna semerre”.

Az adásban szóba kerül még:

  • Milyen tevékenységet végez a Siklósi Örs Alapítvány?
  • Miért nehéz magyar nyelven alkotni metál műfajban?
  • Mi a véleményük a Rendszerbontó Nagykoncertről?
  • Hogyan trollkodtak a közmédiában A Dal idején?
Csatlakozz a csoportunkhoz!