Willem Dafoe: Nem kutattam oligarchák után, azt nem bírtam volna gyomorral

Willem Dafoe az átalakulások nagymestere, sokféle karakter bőrébe bújt már, sosem hagyta, hogy beskatulyázzák. Saját bevallása szerint szeret dolgozni, de csak olyan projekteket vállal, amelyek tényleg érdeklik. Talán ezért mozog otthonosan a legkülönbözőbb műfajokban. Eddig négyszer jelölték Oscar-díjra, mostanság viszont a jellegzetes pózaival hódít az interneten.

Dafoe már 18 évesen elkezdett színházzal foglalkozni Wisconsinban, 1980-tól pedig két évtizeden át dolgozott a Wooster Group nevű New York-i társulattal, amelynek alapító tagja volt. Filmes karrierje is a nyolcvanas években indult be. Gyakran felbukkant emlékezetes mellékszerepekben, például Elias Grodin őrmesterként A szakaszban vagy Zöld Manóként a Sam Raimi-féle Pókember-filmekben. A hollywoodi produkciók mellett szerzői filmeket is vállalt: többször dolgozott együtt Jórgosz Lánthimosszal, Lars von Trierrel és Wes Andersonnal, de sosem lett egyetlen rendező állandó színésze sem.

Magyarországon most debütál Panos Karnezis 2007-es regényének filmes adaptációja, Az ünnepelt. A szerző Arisztotelész Onasszisz görög hajómágnás tragédiákkal teli életéből merített inspirációt a történet megírásához. Willem Dafoe a filmben azt a Marcos Timoleont játssza, akit lényegében Onassziszról mintáztak. Dafoe-val Az ünnepelt hazai premierjének apropóján beszélgettünk a filmről, a karrierjéről, az őt lelkesítő szakmai feladatokról, és arról, hogyan válogat a szerepek között. Szóba került az emlékezetes fotózása Makó Szilveszterrel, és még azt is megtudtuk tőle, hogy miért kötődik Magyarországhoz.

Nem, ezt a kutatást nem bírtam volna gyomorral. Van fantáziám, azt használom. Egyébként is túl sokat tudok már ezekről a fickókról.

Például arra, hogy habár a regényt nagyon erősen inspirálta Onasszisz története, olyan, mintha egy fikcionalizált változata lenne, és még ezen is túlmegy, egyes részei teljesen kitaláltak. A szerző sok részletet kölcsönzött Onasszisz életéből, akiről elég sokat megtudtam az évek során. Nem azért, mert kutattam volna, hanem mert gyerekkoromban annyira jelen volt a hírekben, hogy sok mindent tudtam róla. Lényegében a képzelőerőmet használtam. Nem annyira az általam végzett kutatásra koncentráltam, inkább arra volt szükség, hogy megértsem az akkori politikai helyzetet, mert vannak erre utalások a történetben. Azt is meg kellett értenem, hogy kikkel üzletelt, és hogyan szerezte a vagyonát. Ennek részben utánanéztem. De ezen kívül, ami a karaktert illeti, rengeteg mintánk van. Valójában egyáltalán nem volt nehéz elképzelnem őt. Nagyon koncentráltam a családjával való kapcsolatára. Ez határozza meg igazán, hogy ki ő. És a forgatókönyv is elég világos volt. Akkor jössz rá, hogy pontosan milyen egy karakter, amikor eljátszod. Ebben az esetben nem éreztem szükségét, hogy egy konkrét személyről mintázzam.

Nos, ez egy elég görög sztori, ami nagyrészt egy olyan férfiról szól, akit megsebzett az élet. Meg akarja védeni magát és szeretteit a fájdalomtól. A helyzet iróniája, hogy éppen emiatt válik annyira irányítóvá, hogy szinte elpusztítja azt, amit szeret. Valahogy úgy, mint amikor a gyerek azért fojt meg egy kiscicát, mert túl szorosan ölelgeti.

Igen, nagyon is. Marcos kapcsolata a lányával elég összetett, mert erősen áthatja, hogy a férfi a saját öröksége megszállottja. Önerőből lett sikeres ember. Nagyon szerény körülmények közül indult, és ő maga építette fel a birodalmát. Ezért torz kép él benne a saját helyéről a világban, mert úgy érzi, hogy mindazt, amit lát, ő építette fel. Erős személyisége, hatalmas egója van, és emiatt azokat a dolgokat is megpróbálja irányítani, amelyeket szeret, mert azt hiszi, hogy ő áll az univerzum középpontjában – mint oly sok egocentrikus, befolyásos ember.

Ő megteremtette a világot, én pedig beléptem ebbe a világba. Nagyon bízott bennem. Sokat segített, de nem beszélgettünk túl sokat, pontosan tudta, hogy mit akar. Nagyon szenvedélyes ember és nagyon jó filmes. Nem ismertem korábban, nem is tudom miért, mert láttam néhány filmjét, és azok nagyon jók voltak. Nagyon élveztem a közös munkát. Nehezen tudnám megmondani, hogy pontosan hogyan dolgoztunk együtt, mert amikor benne vagy, akkor csak csinálod, és nem módszerként tekintesz rá. Jelenetről jelenetre, lépésről lépésre haladsz. Elég ambiciózus film egyébként ahhoz képest, hogy nem volt óriási költségvetése. Ezért folyamatosan problémákat oldottunk meg, miközben igyekeztünk megőrizni a kialakított világot, és kapcsolatban maradni azzal, ami igazán érdekel a történetben. Ebben ő nagyon jó volt.

Mindig is utaztam, mert 18 éves koromtól kezdve hosszú éveken át színházban dolgoztam, ezen belül 27 éven keresztül a Wooster Group nevű társulatban. Rengeteget turnéztunk, úgyhogy hozzászoktam az utazáshoz. Többnyire külföldön turnéztunk, az Egyesült Államokban kevesebbet, pedig egy New York-i társulatról van szó. A filmes munkáim miatt is sokat utazom. Még az amerikai filmjeim esetében is kevés forgott az Egyesült Államokban. Szinte mindig más helyszíneken forgattam. Nem tudom, hogy azért van-e így, mert ilyen felkérések találnak meg, vagy én keresem ezeket a lehetőségeket. Mindenesetre feltűnt már, hogy még amerikai filmeket is gyakran külföldön forgatok.

Szeretek dolgozni, és ha szembejön egy projekt, ami érdekel, akkor elvállalom. Vannak időszakok, amikor nem igazán találok olyat, ami érdekel. Mostanában például több filmem is megjelenik, idén nyáron még kettőt forgattam, ezek bemutatója jövőre lesz. Jelenleg viszont nem tudom biztosan, hogy mi lesz a következő projektem. Vannak ilyen időszakok. Ezek a dolgok hullámokban jönnek, és most éppen egy nagyon gyümölcsöző időszak van, amikor sok érdekes munka talált meg. De mindig dolgozom. Ezt a legtöbb ember nem igazán érti: a színész mindig dolgozik, mert folyamatosan olvas valamit, felkéréseket néz át, rendezőkkel beszél, akik különféle lehetőségeket ajánlanak. Úgy érzem, a munka sosem áll le. Egy bizonyos idő után viszont már hiányzik, hogy kamera előtt álljak, vagy színpadon szerepeljek. Olyan színész vagyok, aki szeret dolgozni. Ez motivál, de nem fogok csak azért dolgozni, hogy dolgozzak. Akkor vállalok munkát, ha találok olyan projektet, ami érdekel.

Előfordul, hogy az ember meglát valamit, és izgalomba hozza a vízió. Aztán vagy én keresem meg őket, vagy ők keresnek meg engem. Én hiszek a szerzői filmben. A munkám nagy része arról szól, hogy odaadom magam, vagy meglátok valakit, akinek van víziója, és elindulok a víziója felé, hogy testet adjak neki. Ezt élvezem, ezt a kreativitást. Nem azért vagyok ebben a szakmában, hogy bárkinek bármit megmondjak. A kalandért csinálom, és azért, hogy újra meg újra megpróbáljak átalakulni, másképp látni, hinni és érezni. És amikor olyan emberekkel dolgozom, akiknek nagyon sajátos, talán az enyémtől eltérő víziójuk van, megpróbálom azt is átérezni. Nekem erről szól a színészi munka.

Nem, hanem az emberek, a helyek és bizonyos dolgok. Nekem ez a helyzetekről szól. Olyan helyzetekről, amelyekből tanulhatok, és amelyek formálhatnak. Mert szerintem a jó élet legnagyobb veszélye, hogy beleragadunk egy bizonyos létállapotba, egy bizonyos gondolkodásmódba, egy bizonyos identitásba. A színészet csodálatos lehetőségeket ad arra, hogy a létezés más formáit is megismerd. Hogy egyszerűbben fogalmazzak: amikor elolvasok egy forgatókönyvet, ha lelkesít a rendező, a helyzet, és vannak a forgatókönyvben olyan dolgok, amelyek érdekelnek, akkor elvállalom.

Nem, nem. Én azért szeretem a fotózásokat, mert nagyon közvetlenek. Bemész egy szobába, és ott van egy férfi vagy egy nő, aki fotóz. Van egy bizonyos elképzelésük, egy bizonyos elvárásuk. Aztán vannak emberek, akik hozzák a ruhákat. Ez is egyfajta elvárás. Én pedig egy üres lap vagyok. Bemegyek, és előfordul, hogy amikor felveszem a ruhákat, azok nem igazán jók. Nem tudok velük azonosulni. Ilyenkor az ember megpróbálja megtalálni a módját, hogy élvezze a helyzetet. Persze a fotósnak is vannak ötletei. Ezek néha megindítanak, néha nem.

Szilveszternek nagyon határozott elképzelései voltak, előre megvolt a fejében, hogy mit szeretne. Ez világos volt. Nagyon élveztem ezt a fotózást. Nagyon felkészült volt, és már konkrét képek voltak a fejében rólam, így ez inkább arról szólt, hogy odamentem, megvalósítottam az elképzeléseit, rendelkezésére álltam, mintsem arról, hogy nekem kellett volna kitalálnom dolgokat. A fotózás nagy része nem is annyira a testtartásról szólt, hanem bizonyos kellékekről és egyéb dolgokról. Ez teljes mértékben az ő munkája, az ő ötlete volt. Én pedig igyekeztem ezt magamévá tenni.

Általában amikor eszembe jut egy szerep, amiről azt gondolom, hogy ó, ezt nagyszerű lenne eljátszani, az mindig olyasmi, amit érdemes elkerülni.

Mert már számítottál rá. Olyan ez, mint amikor egy jelenetben túlságosan szereted, amit csinálsz, és végül elcseszed. Mert túlságosan szereted, és túl sok elvárásod van. Túlságosan függsz tőle. Túl sokat számít neked, hogy mi lesz belőle. Néha jobb fokozatosan megtalálni az utat valamihez, és akkor közben megszületik valami. De ha már előre tisztán látod, és aztán csinálod, akkor néha kicsit lapos lesz, mert valahol már megtörtént. Már láttad. Már átélted az örömét. Már megtetted az utat. Nem is tudom.

Jó emberekkel szeretek dolgozni olyan helyeken, ahol tanulhatok, ahol izgat a dolog. Olyan dolgokon, amelyek csodálattal töltenek el, és amelyek révén értékelni tudom azt, ami történik. Amiken keresztül igazán ráérezhetek arra, ami mindent mozgat. Szerintem így a legjobb élni. Ha megérted a dolgokat, vagy bele tudsz helyezkedni azok rendjébe, és értékelni minden erőt, minden változást, elfogadni őket, és meglovagolni ezt az egészet.

Abban a pillanatban azért mondtam, mert akkor tényleg így gondoltam. Most már talán nem ezt mondanám. De akkor ezt mondtam. Nagyszerű élmény volt, imádok vele és a többi szereplővel dolgozni. Mágikus volt a forgatás helyszíne is, szóval csodálatosan éreztem magam. És hol forgattuk?

A másik, nagyon mély kötődésem Magyarországhoz, hogy az egyik legkiválóbb színházi társulat, amit valaha láttam, magyar volt. Aztán elmentek, és New Yorkba költöztek. De nagyon szeretem őket. Squat Színháznak hívták őket (a politika miatt kényszerültek emigrációra 1976-ban, először Nyugat-Európában, majd New Yorkban telepedtek le – a szerző). Nekem ők tették fel Magyarországot a térképre.

Az ünnepelt csütörtöktől látható a magyar mozikban.