Üvöltve gyalázzuk Virgonc Vilit, a hot dogot, mert már megint orra esett

A társasozás nagyon sokféle élmény lehet, van, amikor négy ember szótlanul görnyed a saját kis táblája fölé három órán keresztül, van amikor valaki a földön csúszva könyörög, hogy valaki cseréljen vele bárányt és olyan is, amikor őrjöngve csapkodja az asztalt pár komoly ember csak azért meg egy kockán éppen három pötty van felül. Most bemutatunk egy kifejezetten mozgalmas és egy nagyon nyugis társasjátékot.

Hot Streak

A baseball- és krikettligák népszerű kísérőeseményei a kabalafutások, ahol a hatalmas jelmezekbe bújt kabalafigurák futnak végig egy gyakran akadályokkal nehezített pályán. A dolog attól vicces, hogy a jelmezek kifejezetten alkalmatlanok arra, hogy abban fussanak, így aztán a versenyzők buknak, kelnek, nem egyszer rossz irányba mennek, hiszen kilátni sem könnyű nekik. Erről a sportágról szól a Hot Streak játék, de szerencsére nem a versenyzők bőrébe kell bújnunk, a mi dolgunk csak annyi, hogy ügyesen fogadjunk rájuk.

Első pillantásra nem gondolná az ember, hogy társasjátékkal van dolga, inkább valami négy éves korig ajánlott játéknak tűnik a doboz, pedig a négy jókora figura és a dobozból kihúzható pálya ellenére ez egy valódi társasjáték. Mindig négy kabala versenyez, egy medve, egy virsli, egy hal és az angol királynő. Maga a verseny úgy zajlik, hogy egy pakliból csapunk fel lapokat, ezek vagy valamelyik versenyzőt mozgatják, esetleg mindenkit egyszerre. A versenyzők többnyire előre mennek, de nem mindig, van, hogy megfordulnak, esetleg sávot váltanak, ha ütköznek valakivel, az felbukik és onnantól csak kúszni tud, legfeljebb egy mezőt. Ha felbukott versenyzőre lép valaki, az kiesik, de az is kiesik, aki oldalra vagy hátrafelé lemegy a pályáról.

Egy-egy verseny mindig véletlenszerű, de a verseny előtt láthatjuk, hogy éppen milyen kártyák szerepelnek a pakliban. Ennek alapján fogadhatunk arra, hogy ki lesz a nyertes vagy a befutó. Mindenki két fogadást tehet, aki hamarabb fogad valamelyik kabalára, nagyobb nyereményben reménykedhet. Amikor elválasztunk egy fogadást, dönthetünk úgy, hogy rizikósabb legyen, ilyenkor az első helyért többet fizet, a további helyekért kevesebbet. Van úgynevezett mellékfogadás is, ez minden futamban más, olyasmikre fogadhatunk, hogy valamelyik kabala az utolsó lesz-e vagy lesz-e olyan, amikor egyszerre két versenyző is elbukik és így tovább.

Ami miatt nem ennyire egyszerű a dolog, az az, hogy a játék elején mindenki kap három lapot és ezekből minden futam előtt egyet belerak a pakliba, de úgy, hogy a többiek nem tudják, mi az. Ennyi már elég is ahhoz, hogy legyen egy kis extra információnk arról, hogy mi várható, pont annyi, amit ügyesen felhasználva nagyot dobhatunk az esélyeinken. Ez az, amiben a Hot Streak igazán különbözik azoktól a játékoktól, amikben csak fogadunk és reménykedünk. Az is tud persze izgalmas lenni, a karácsonyi ajánlóban említett Dübörgő derbyt például kifejezetten szerettük, de nagyon más az élmény, ha nem csak nézői vagyunk egy futamnak, hanem az alakítói is. A Hot Streak lejátszása kifejezetten szórakoztató, nem nagyon lehet megállni, hogy ne kísérjük hangeffektekkel a dőlés-kelést vagy akár azt, amikor a hal hirtelen feltámad és beront a célba.

A hangulathoz nagyon kellenek a figurák, a rajzfilmszerű külsőségek, a bábukon még azt is felfedezhetjük, hogy a jelmezbe bújt emberek hol néznek ki. Senki ne várjon hihetetlen stratégiai dilemmákat, ez egy partyjáték (ebben a kategóriában nyerte el idén a Golden Geek-díjat és a Dice Tower díját is, bár itt a fődíjra is jelölt volt). Minél többen játsszák a játékot (akár nyolcan is lehet), annál több a titkos lap, annál kaotikusabb lesz egy-egy futam, de annál többet lehet abból is megsejteni, hogy a többiek milyen fogadásokat kötnek, tehát mi lehet a tervük. Egy-egy játék három futama ritkán tart fél óránál tovább, így semmi akadálya nincs annak, hogy belekezdjünk a következőbe és üvöltve gyalázzuk Virgonc Vilit, a hot dogot, mert már megint orra esett.

Parks

Ha van ellentéte a Hot Streaks káoszának, akkor az a természetjárós Parks. Az egyetlen közös bennük, hogy egyiknek sem sikerült magyarra fordítani a nevét. A névadó parkok itt az Egyesült Államok nemzeti parkjait jelentik, azokat járhatjuk be egy évnyi természetjárás alatt.

Mindenkinek két túrázója van, ezekkel haladhat előre a kilenc mezőből álló útvonalon. A mozgás szabálya nagyon egyszerű, csak előre mehetünk, annyit amennyit akarunk, de nem léphetünk olyan mezőre, ahol már áll valaki. Minden mezőn begyűjthetünk valamit, napot, vizet, hegyet, erdőt vagy csinálhatunk valamit, készítünk egy fotót, felszerelést veszünk, meglátogatunk egy nemzeti parkot.

Bár a cél az, hogy minél lassabban menjen az ember, hogy a túrázóival minél több dolgot tudjon begyűjteni, néha érdemes előre szaladni, ha ugyanis olyan mezőre megyünk, ahol még nem járt más, akkor bónuszt is kapunk. A begyűjtött dolgokat a hátizsákunkba pakoljuk, ebben összesen tizenkét dolog fér el. A vizet a palackunkba is tölthetjük, ami további bónuszokat ad, hogy miket, azt a játék során folyamatosan fejleszthetjük. A győzelmi pontok zömét nemzeti parkok meglátogatásával szedjük össze, amit a középső mezőn, vagy az útvonal végén tehetünk meg. Mindig három nemzeti park van kínálatban, ezekért napocskákkal, fákkal, erdőjelölőkkel kell fizetnünk, és megtehetjük azt is, hogy a fizetés helyett egyet lefoglalunk magunknak és a saját táblánk mellé tesszük, hogy később majd egyszerre fizessünk ki többet.

Elsőre hasonlít a játék mechanikája a korábban bemutatott Tokaidóhoz, de nagy különbség, hogy itt két bábunk is van, és ha ügyesen alakítjuk a játékunkat, akkor nagyon hatékony akciókombókat tudunk összerakni. Szintén jelentős különbség, hogy ugyan jó taktika lassan lépegetni, legutolsónak maradni nem éri meg, ha már csak egy játékos túrázói vannak az ösvényen, akkor az rögtön a végére lép.

A játék igazi lényege az, ahogyan a felszerelések vásárlásával, a kulacsunk fejlesztésével, a személyes célunk teljesítésével egyre többre leszünk képesek. Az elején még teljesen lehetetlennek tűnik, hogy egy hét pontot érő park költségét kifizessük, egy idő után pedig folyamatosan dobáljuk el a dolgokat, mert nincs elég hely mindennek a zsákban. Remek érzés, amikor bejön egy jól kitalált kombináció és szinte láncreakció-szerűen ömlenek a dolgok a zsákunkba.

Jól lehet specializálódni, a fényképek alapból nem érnek túl sokat, egy erőforrásért cserébe szedhetünk össze egyet, ami egy pontot ér a játék végén, de ha felszerelkezünk teleobjektívekkel, akkor a játék végére akár harmincat is begyűjthetünk. A játék során három évszakban összesen háromszor megyünk végig a túrázóinkkal az ösvényen, minden évszak végén bónuszokat gyűjthet be, aki valamilyen szempontból a legjobb.

A Parksban a többiek leginkább csak zavaró tényezők, amikor elfoglalják azt a mezőt, ami nekünk éppen kellene vagy lenyúlják azt a parkot, amit kinéztünk magunknak, de többnyire mindenki a saját játékát játssza. Ez négy-öt játékosnál már okozhat némi várakozást, főleg, ha valami nagyon hatékony lépést kell megvárnunk, ahol egy akció indítja be a másikat. Nagyon más az élmény attól függően, hogy hányan játszanak, ketten nem nagyon fogjuk zavarni egymást, míg öt játékosnál már olyan forgalmas az ösvény, mint a Mount Everestre vezető út. Mivel nagyon sok nemzeti park kártya van és bőségesen van felszerelés, személyes cél is, minden játék más lesz. Még azt is véletlenszerűen kell meghatározni minden évszak kezdetén, hogy melyik mezőn mit lehet csinálni.

A magyarul megjelent változat már a játék második kiadása, amibe beépítették az első kiegészítőinek egy részét, de ami talán még fontosabb, áramvonalasították a szabályokat. Emiatt a játék kifejezetten gördülékeny, a szabályok könnyen érthetők. Igazából a várakozás sem olyan nagy gond, mert addig nézegetheti az ember a nemzeti park kártyákat, mindegyiken egyedi és különleges rajz van meg némi információ az adott helyszínről. Összességében a játék kivitelezése kiemelkedő, a napsugár-, fa- és vízjelölők fából vannak, a jokernek számító állatjelölők mind különfélék, és még két tárolót is kapunk, amik nem csak a játék közben könnyítik meg a komponensek kezelését, de az elpakolást és a játék előkészítését is roppant egyszerűvé teszik. Ha valaki már unja a Carcassonne, Catan játékokat, a Parks remek következő lehet, bár lényegesen békésebb azoknál.

A játékokat a Reflexshoptól kaptuk kipróbálásra.